Létrehozva: 2017.06.13.

Borzalmas dolgokat műveltek a négyéves Krisztiánnal

Élet és halál között került a pécsi gyermekklinikára az a kisfiú, akinek szüleit letöltendõ börtönre ítélte hétfõn a Pécsi Törvényszék. Krisztiánt összeégve és kihûlve vitték el a mentõk, a kórházban derült ki, hogy szörnyûségeket mûveltek vele.

A négyéves pécsi kisfiú anyja, a 21 éves B. Zsanett három, nevelőapja másfél éves börtönbüntetést kapott nem jogerősen, mert az ítélet szerint még 2014-ben annyira elhanyagolták a kis Krisztiánt, hogy gyermek majdnem belehalt.

Krisztián korábban vele nagyon szépen bánó nevelőszülőknél élt, majd megpróbálták visszahelyezni a saját családjába. A vádirat szerint a pici három nap után döbbent rá, hogy elvesztette jól megszokott, biztonságos környezetét, ezért viselkedése drasztikusan megváltozott, dühkitörései voltak, amit a szülők nem tudtak kezelni – ezért brutálisan büntetni kezdték.

A bíróság azt nem látta bizonyítottnak, hogy a gyereket szülei bántalmazták, annak ellenére, hogy több jel erre utalt. Krisztiánon 36 külsérelmi nyomot találtak a kórházban, több olyat, amit nem okozhatott esés. A szülők mindent azzal magyaráztak, hogy a gyereknek mozgászavara volt, és folyamatosan esett-kelt. Az anya szerint ők sosem bántották Krisztiánt.

A kisfiú három napig élet és halál között feküdt az intenzív osztályon, mert 70-80 fokos vízzel leforrázták, majd órákig olyan helyiségben tartották, ahol majdnem kihűlt. Testhőmérséklete 34,8 fokos volt, amikor a mentőket görcsrohama miatt kihívták.

Lapunk az ítélethirdetés után megszólaltatta B. Zsanettet, aki ártatlannak tartja magát, de közben azt elismerte, hogy valami történt. Nyilatkozatát és az ügy részleteit a Ripost keddi számában közöljük.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-