Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.20.

Borzalmas baleset Baranyában, még éjszaka is helyszíneltek

A forgalomkorlátozást 22 óra 30 perckor feloldották, a forgalom - rendõri irányítás mellett - félpályán haladt éjjel is.

Halálos baleset történt péntek este Pellérd és Görcsöny között, Baranya megyében. Egy személygépkocsi közlekedett Pellérd irányából Keresztespuszta irányába, amikor eddig tisztázatlan okból és körülmények között egy jobbra ívelő útkanyarulatban kisodródott, többször megpördült, fának csapódott, majd az út melletti árokban, fejtetőre borulva állt meg.  

A baleset során a gépkocsivezető - egy 33 éves férfi - olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A gépjárműben ketten utaztak, egy 18 éves lányt súlyos, életveszélyes, egy 23 éves férfit pedig könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba.

A helyszínelés és a műszaki mentés éjjel fejeződött csak be, a forgalomkorlátozást 22 óra 30 perckor feloldották.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Újra akcióba lendülnek a Google Utcakép autói

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége