Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.03.25.

Börtönbe kerülhet Damu felesége

Edina komoly bajba kerülhet, amiért állapotosan sem sikerült megszabadulnia szenvedélyétõl, az italtól. Ha ugyanis kislánya az alkohol miatt betegen születik, a gyámügynek hivatalból eljárást kell indítania ellene.

Edina éppen a %RIPOST%-nak vallotta be néhány napja, hogy annak ellenére is vannak alkoholproblémái, hogy hetedik hónapja hordja szíve alatt Damu Roland gyermekét. Edina azt mondja, hogy éppen agresszív férje miatt nyúlt ismét a pohár után, aki két hónapja elhagyta őt.

Ez persze nem lehet mentség felelőtlenségére.

"Ilyen esetekben mindenképpen meg kell várni a gyermek születését, hogy beigazolódjanak a félelmek."

De ha a kórházi zárójelentésben, bármilyen feljegyzés is szerepel, ami alátámasztja, hogy a gyermek az alkohol miatt mentálisan vagy fizikálisan sérült, a gyámhatóság azonnal eljárást kezdeményez az anya ellen”

- mondta a Színes Ásznak dr. Gerencsér András ügyvéd.

5 évet is kaphat

Edinának tehát van félnivalója, hiszen a hazai törvények, börtönnel honorálják, ha egy gyermek az anya hibájából betegen, ne adja Isten, halva születik.

"A magyar törvények a magzatot speciális módon védik. Ilyen esetben egyrészt fennállhat a kiskorú veszélyeztetésének tényállása, másrészt pedig, ha a gyermek alkohol, vagy droghasználat miatt halva születik, akár gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja is felmerülhet."

Mindkét említett eset büntetési tétele 5 év is lehet

- nyilatkozta a lapnak a szakértő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz