Létrehozva: 2017.11.12.

Rejtély, hogyan tudta a börtönben megerőszakolni feleségét a rab

Egyelõre a hatóságok számára is rejtély, hogy miként történhetett a nemi erõszak. A feleség hivatalos látogatáson volt a gyilkosság miatt elítélt férjénél, amikor az rátámadt.

A németországi Diez városi börtönben egy gyilkosság miatt elítélt férfit azzal gyanúsítanak, hogy a börtön falain belül megerőszakolta a látogatáson nála járó feleségét. A városi ügyészség közleményéből az is kiderült, hogy a rab egy saját maga által készített szúróeszközzel megsebesítette az asszonyt. A hatóságok tanácstalanul állnak az eset előtt, a teremben ugyanis négy hivatalos látogatás zajlott egyszerre, senki sem érti, hogy miként kerülhetett sor erre a borzalomra. Az ügyészség részletekről is tájékoztatta a sajtó munkatársait.

Eszerint a nő a két gyermekével látogatta meg a férjét, aki azonban hirtelen erőszakossá vált, és a nő ellen fordult. A földön arra kényszerítette feleségét, hogy közösüljön vele, majd eközben meg is szúrta. Egy rabtárs próbálta lenyugtatni a 35 éves férfit, de ez végül csak az őröknek sikerült. A férfi ellen most nemi erőszak és súlyos testi sértés elkövetése miatt indítottak eljárást - írja az Epoch Times.

A férfinak azonban e nélkül is megvolt a maga baja, mivel egy korábbi gyilkosság miatt már életfogytiglani börtönre ítélték. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton