Létrehozva: 2018.04.18.

Végre öröm érte a szívbeteg Boros Lajost

A két legendás rádiós között jó ideje fagyos volt a viszony, de most valami megváltozott. Lali királyt boldoggá tette néhány telefonhívás.

Úgy tűnik, hogy Boros Lajost és Bochkor Gábort közelebb hozta egymáshoz a Lali királyra váró szívműtét. Az egykor legendás párost alkotó rádiósok ugyan nem tudnak találkozni, de telefonon már gyakran beszélnek.

"Az orvosom megtiltotta, hogy túl sok emberrel találkozzam a fertőzésveszély miatt. Azt javasolta, hogy lehetőleg a barátok se látogassanak. Az egyik nap szerettem volna bejelentkezni a körzeti orvosomhoz, aki azt mondta, hogy inkább találkozzunk a rendelési ideje előtt, nehogy a váróban összeszedjek valami kórt.

Gábor sem jöhet most hozzám, de az utóbbi időkben többször is beszéltünk telefonon.

Gratulált a műsoromhoz, és azt mondta, tetszik neki"

- mondta az AC News-nak Boros Lajos.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

ripost.hu

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

mandiner.hu

Újabb ütésváltás Menczer és Magyar között: „Ez lett a nagy baloldali hősből, egy reszkető kisfiú?” (VIDEÓ)

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

ripost.hu

„Kiköpött te” - Megmutatta kisfiát Kulcsár Edina, rengeteg beszólást kapott

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd