Létrehozva: 2017.05.02.

Megőrült Klicsko réme, ebből baj lesz!

A drogbotránya miatt elvették a brittõl a világbajnoki övét, már versenyengedélye sincsen. Most mégis nagyképûen nyilatkozott.

Miután Anthony Joshua legyőzte Vlagyimir Klicskót, egyből kihívta az ukrán előző legyőzőjét, Tyson Furyt. A korábbi nehézsúlyú világbajnok bokszos rögtön elfogadta a kihívást, szerinte simán legyőzné brit riválisát.

Fury az utóbbi hónapokban csak a botrányaival hívta fel magára a figyelmet, volt, hogy viccből bejelentette a visszavonulását, aztán kiderült, hogy rendszeresen fogyaszt alkoholt és drogot. Jelenleg versenyengedélye sincsen, ehhez képest elég bátran nyilatkozott.

„Biztos vagyok benne, hogy úgy is le tudnám győzni Joshuát, ha az egyik kezemet a hátam mögé kötöznék. Még bemelegítésre sem lenne szükségem, ha azt szeretné. Már régen bunyóztam, de nem 41 éves vagyok, mint Klicsko, csak 28. Én vagyok a legjobb ebben a súlycsoportban.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát