Létrehozva: 2017.10.04.

Megoldódott a 27 éves rejtély: sorsdöntő fordulat a gyilkosság ügyében

Egy amerikai anyukát reggelizés közben ölt meg egy jelmezes alak, aki a gyilkosság után egyszerûen elhajtott a helyszínrõl.

Marlene Warrennel még 1990. május 26-án végzett egy rejtélyes, bohócruhás idegen. A 40 éves nő kisfiával, Joey-val és barátaival reggelizett éppen, amikor a házuk előtt megállt egy gyanús kocsi. Kiszállt belőle egy bohóc virágokkal és két lufival a kezében, majd becsöngetett. A nő ajtót nyitott neki, az alak pedig hidegvérrel arcon lőtte, majd visszasétált a kocsihoz és elhajtott.

Az anyuka két nappal később halt meg a floridai Wellingtonban, de a gyilkost csaknem 30 évig keresték. A rendőrség most áttörést ért el, ugyanis a gyanú a nő férjére, Michael Warrenre terelődött. Házasságuk ugyanis nem volt felhőtlen, Marlene többször is el akarta hagyni a férfit, a vagyonuk viszont az ő nevén volt.

A rendőrök kizárták, hogy a férj lenne a gyilkos, ám az kiderült, hogy köze volt hozzá. Akkoriban a férfi szeretője Sheila Keen volt, aki a környéken lakott. Az egyik közeli boltban pedig a gyilkosság előtt pár nappal egy nő vásárolt bohócjelmezt.

A nőt, aki azóta Michael felesége lett, kedden tartóztatták le – írja a Mirror.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?