Létrehozva: 2018.09.20.

Döbbenetes eset, halálosan megfenyegették a fradisták Bodrogi Gyulát

A nemzet színészéért mindenki rajong, ezért is különös, hogy volt idõ, amikor rengetegen kívánták a halálát.

Bodrogi Gyula híresen türelmes típus, aki csak nagyon indokolt esetben borul ki vagy kerül konfliktushelyzetbe. Talán ezért is lepte meg őt annyira, amikor fiatalkorában gyilkossággal gyanúsították meg – derül ki Pataki Éva Aurora Borealis – Északi fény című könyvéből, amelyben Törőcsik Mari vallott egykori férjéről.

A történetre Bodrogi is jól emlékszik, és el is mesélte a Sorry! magazinnak.

„Azt terjesztették, hogy hirtelen felindulásból, féltékenység miatt lelőttem Albert Flórit, ami persze nem volt igaz. Próbáltuk megfejteni akkoriban Marival, hogy ki és miért találta ki ezt a képtelen történetet. Ahhoz tudtuk kötni, hogy volt egy esemény a Corvin Áruházban, ahol Marika és Flóri autogramot osztogattak. Igen közel ültek egymáshoz, és kiválóan érezték magukat. Talán innen indulhatott a pletyka, és pillanatok alatt végigfutott a városon, miszerint köztük biztos több van barátságnál, én pedig féltékenységből lelőttem Flórit ezért az arcátlanságért"

– emlékezett a Nemzet Színésze, akit ezután levelek tucatjaiban fenyegették.

„Egyszerűen a végére lehetett volna járni a történetnek, csak fel kellett volna hívják Flórit telefonon, hiszen élt és virult.

Még fenyegető levelet is kaptam Fradi drukkerek aláírással, hogy ha a hír igaz, nekem végem.

Ebben az volt a legviccesebb, hogy jómagam is Fradi-drukker vagyok”

– mesélte nevetve a legenda.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Videón az M0-on tekerő kaszkadőrjelölt kajafutár vakmerő mutatványa

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle

HŰHA

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

HŰHA

Döntött a Házasság első látásra Petrája: ez lesz a kapcsolat vége?