Létrehozva: 2017.12.18.

Ezt tette a színpadon Bodrogi Gyula: Nem hittünk a szemünknek!

A 83 éves mûvész elképesztõ energiával táncolt a koncerten! Ezt senki nem gondolta volna róla! Elképesztõ hangulatot csinált!

Ünnepi koncerttel köszöntötte rajongóit Kökény Attila. A rendhagyó este egyik csúcspontja volt, amikor Radics Gigi, Kovács Péter Kovax és Kökény Attila kisfia, Lalika után Bodrogi Gyula is színpadra lépett.

Büszkeség, hála és példaképek. Ezek az érzések kavarogtak Kökény Attilában ünnepi koncertjén. Büszkeség, hiszen kisebbik fia, Lalika a legjobb úton halad, hogy édesapja nyomdokaiba lépjen.

"A koncerten idén ismét fellépett a kisfiam, Lalika is. Kettőnk közül ő izgult kevésbé. Már szinte rutinos előadóként szerepelt, ez volt a harmadik alkalom. Nagyon sokat próbáltunk együtt, igyekeztem ellátni egy-két apai és szakmai jó tanáccsal is. Nagyon élvezi az éneklést, ez az ő hivatása, csodálatos lenne, ha ez lenne majd a szakmája is. Zenész szeretne lenni" - kezdte Attila.

"Ahogy ilyenkor mindenki, mi is nagyon készülünk a karácsonyra a családommal. Ám azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, az én karácsonyi kívánságom már teljesült azzal, hogy ennyien eljöttek az ünnepi koncertemre. Ilyenkor próbálom viszonozni a közönségnek azt a sok szeretetet, amit egész évben tőlük kapok" - tette hozzá Attila.   

"Radics Gigi, Kovács Péter Kovax és a kisfiam, Lalika mellett az egyik vendégem Bodrogi Gyula volt. Hatalmas művésznek tartom őt, régi vágyam teljesült azzal, hogy egy színpadon állhattunk, igazi megtiszteltetés volt. Az egyik kedvenc dalomat, a Bicska Maxit énekeltük el duettben Bodrogi Gyulával, aki korát meghazudtolva úgy táncolt, mint Fred Astaire" - tette hozzá Kökény Attila, akit saját zenekara mellett a Budapest Symphonic Orchestra kísért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde