Létrehozva: 2017.08.30.

Bizarr genetikai állapot: Áram jár a két kislány hajában

Töltõdött már fel annyira a hajad, hogy nem sikerült frizurát csinálnod? Ezeknek az ikerlányoknak a nap 24 órában ilyen a haja. Az örökletes rendellenesség annyira ritka, hogy az egész világon mindössze száz esetet ismernek.

Hallottál már a „fésülhetetlen haj szindrómáról?” Ez a két kilencéves kislány ebben a rendkívül ritka genetikai rendellenességben szenved. Lényege, hogy a haj gyakorlatilag megfésülhetetlen - ugyanis folyamatosan fel van töltődve statikus elektromossággal.

A lányok édesanyja úgy sejti, a kislányain kívül az egész világon nincsenek ikergyerekek, akik ettől az örökletes állapottól szenvednek - szeretné kinyomozni, ebben vajon igaza van-e. Azt mondja, a városban, ahol élnek, már megszokták a kislányok furcsa hajkoronáját, de ha elutaznak, idegenek mindig megbámulják őket, fotókat készítenek, és sokan szeretnék megérinteni a rakoncátlan tincseket. A két kislányt régebben ez nagyon szórakoztatta, de ahogy növekednek, egyre kevésbé szeretik a feltűnést.

Ugyanakkor, mondja az édesanya, a kislányok imádják a hajukat, nem cserélnének senkivel. Szerencsére az iskolában nem gúnyolják őket, a többi gyerek elfogadta őket különlegesnek.

A ikrek haja babakoruk óta ilyen: az édesanyjuk rögtön észrevette, hogy furcsa a tapintása, és valamivel durvább is, mint a normál hajé.

Hivatalos diagnózis nincs arról, hogy fésülhetetlen haj szindrómában szenvednek, de egy orvos egy rutinvizsgálat alkalmával azt mondta az anyukának, hogy valószínűleg ez lehet a probléma.

Azóta a család készpénznek veszi a dolgot, hiszen mi más is lehetne – mondja az anyuka. Szerinte a szőkeség is innen van; amikor utánanézett a neten, felfedezte, hogy minden ilyen rendellenességgel élő gyereknek világos a haja.

Mivel az állapot azzal is jár, hogy az átlagnál sokkal lassabban nő a haj, a két kilencéves kislánynak hajvágásra mindössze háromszor volt szüksége életük során. A család az interneten keresztül felvette a kapcsolatot fésülhetetlen haj szindrómás gyerekek családjaival; az anyát megnyugtatja, hogy olyanokkal beszélhet, akik hasonló cipőben járnak, és értik a lányai problémáit.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Az idegenek lilák és nem zöldek” – állítja egy új tanulmány

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől