Létrehozva: 2017.12.04.

Bíróság előtt a pedofíliával vádolt igazgató

Az ügyészség több mint ötven tanú kihallgatását indítványozta, vélhetõen teljes képet akarnak kapni arról, hogy mi zajlott éveken át a gyermekotthon falai között.

Szerző Ripost

A vádirat ismertetése után kizárták a nyilvánosságot V. János, az egykori bicskei gyermekotthon igazgató perén. A férfit, aki 26 éven keresztül vezette a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskolát, azzal vádolják, hogy több, a nevelése, felügyelete alatt álló kiskorúval szexuális viszonyt létesített,

áldozatai közül ketten még 12 évesek sem voltak. Az egyik diákját mintegy hat éven át zaklatta, több alkalommal szexre kényszerítette.

További három diákja még 14 éves sem volt, amikor kikezdett velük, egyiket nyolc, a másikat öt éven keresztül zaklatta, a harmadikat megpróbálta rábírni szexuális aktusra, de az ettől határozottan elzárkózott. További két, az intézetben elhelyezett kiskorúval szemben súlyosan szeméremsértően viselkedett, egy további társukkal rendszeresen szexelt, míg egy 14 éveshez szintén szexuálisan közeledett. Mindezzel súlyosan megszegte a feladatából eredő kötelezettségét és veszélyeztette a kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését.

Az ügyészség több mint ötven tanú kihallgatását indítványozta, vélhetően teljes képet akarnak kapni arról, hogy mi zajlott éveken át a gyermekotthon falai között. Az egykori igazgatót még mindig nagyon sokan védik, ártatlannak tartják, az alapos eljárás választ ad majd arra, kinek van igaza. A nyilvánosság kizárását éppen a tanúk miatt indítványozta: miközben az ügyészség fontosnak tartja, hogy a törvényszék előtt is beszéljenek az áldozatok arról, ami történt velük, szeretné megkímélni őket attól, hogy az intim részletekről mindenki tudomást szerezzen.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz