Létrehozva: 2017.07.10.

Bienerth Gusztáv rokonának is szurkolhatunk az úszó vb-n

Meglepõ családi kötelékrõl rántotta le a leplet az úszószövetség elnöke. Távoli hozzátartozó a közönségkedvenc úszósztár.

Gyerekkoráról, az MLSZ-nél végzett munkájáról és természetesen az aktuális úszóügyekről is nyilatkozott az Origónak a Magyar Úszó Szövetség elnöke. Bienerth Gusztáv többek között elmondta: a labdarúgó-szövetségnél betöltött nemzetközi igazgatói tisztsége után, ízig-vérig menedzserként nem visszalépés számára a honi úszás vezetése.

"Magyarország ott van a világ öt legsikeresebb úszónemzete között. Ez egy izgalmas, egyben megtisztelő feladat. Amit most teszünk, azzal alapozzuk meg a következő tizenöt évet"

– mondta Bienerth Gusztáv, aki hangsúlyozta: a múlt év végi káosz után, öt hónap múltán még csak a szükséges rendcsinálás elején tart. Érzékeli az őt érő támadásokat, de nem hagyja magát eltéríteni:

Nem szabad, hogy az áskálódások eltérítsenek attól a munkától, amit végzek.

Nekem az a feladatom, hogy a magyar úszók a lehető legoptimálisabb körülmények között készülhessenek, hogy minden gyerek tanuljon meg úszni, hogy ne csak egy, hanem több Hosszú Katinkánk legyen"

- mondta az úszószövetség első embere.

Rokon a válogatottban

Bienerth most először árulta el egy meglepő rokoni kapcsolatát is:

"Budapesti polgári családba születtem, édesapám fantasztikus tudású ember volt. Három év szovjet hadifogságot követően ismerte meg édesanyámat, akinek a leánykori neve Jakabos Lili

– szegről-végről rokoni kapcsolat is fűz Jakabos Zsuzsa úszóhoz

– mondta az úszók elnöke.

A négy olimpián szerepelt, Európa-bajnok Jakabos Zsuzsa a tervei szerint a Duna Arénában, hazai közönség előtt szerezné meg az első világbajnoki érmét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-