Létrehozva: 2018.05.09.

Kétmillióval vett revansot Majka vesztes játékosa

Két jóbarát játszott kedd este a TV2 Bezár a bazár! mûsorában.

Misi és Zsolt konkrét céllal érkeztek a stúdióba. Mivel mindketten szenvedélyes horgászok, így egy motorcsónakkal szerettek volna hazamenni. A hatodik kérdésnél végül sikerült is nekik, pedig Majka mindent megtett, hogy elbizonytalanítsa a kvízkérdésekben a mellette álló Misit. De mivel a játékos biztos volt a válaszaiban, nem hagyta magát.

„Mi találkoztunk már az Ötvenmilliós játszmában is, de akkor a hetedik kérdésnél elfogyott a pénz – mesélte a %RIPOST%-nak Misi. – Reméltem, itt több szerencsém lesz. És így is lett, nemcsak a célunkat, a motorcsónakot, hanem még sok mindent nyertünk, például robotgépet, kávéfőzőt, sílécet. De kihoztuk például azt a piros kisautót, amit a kétéves kislányom már korábban kinézett magának a műsorban, és olyankor mindig azt mondta: Mannáé, Mannáé, vagyis az övé. Így nagy lesz az öröm, amikor majd megkapja.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zuglói iskolából tűnt el egy fiatal lány

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese