Létrehozva: 2018.03.01.

Bevándorlásbarát javaslat helyett bevándorlásellenes dokumentumra van szükség

Az ENSZ migrációs csomagja felháborító, Magyarország azt akarja, hogy írják át és változtassák meg - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

 Szijjártó Péter egy más témában tartott sajtótájékoztatón elmondta: a kormány 12 pontos javaslatot nyújt be az ENSZ migrációs csomagjához.

A migrációbarát ENSZ-javaslatok helyett migrációellenes dokumentumra van szükség. Kijelentette: nem a migráció megszervezését, hanem  megállítását kell kitűzni célként, és felháborító az a szélsőséges bevándorláspártiság, amely átsüt a csomagból.

 A Századvég Alapítvány által Magyar érdek - Az ENSZ migrációs egyezményének kihívásai címmel szervezett nemzetközi konferencián tartott nyitó előadásában

a külügyminiszter kiemelte: ha ez a 12 pont - amelyben a kormány összefoglalta az álláspontját - nem kerül be a csomagba, Magyarországnak nem áll módjában támogatni az elfogadását. A javaslat célja, hogy a jövőben is garantálni tudják a magyarok biztonságát

- hangsúlyozta.
    Kijelentette: a kormány és a kormánypártok készek megvívni ezt a harcot.    
    Szijjártó Péter kifejtette: a javaslat címe

Nekünk a biztonság az első.

Az első pont arra az alapállításra reflektál, amelyből a migrációs csomag kiindul, és amely szerint a migráció jó és megállíthatatlan. Ezzel szemben a kormány szerint a migráció rossz és veszélyes folyamat, súlyos biztonsági kihívásokat okozott, ahogyan azt az elmúlt idő eseményei is bebizonyították - mutatott rá.


    Közölte: a második pont szerint a nemzetközi erőfeszítések céljának a migrációs folyamatok megállításának kell lennie. A harmadik pontban leírják, hogy a migrációhoz való jog nem tartozik az alapvető emberi jogok közé - tette hozzá.


    A tárcavezető elmondta: a negyedik pont alapján a migráció "senkinek sem jó", sem  annak, akinek útra kell kelnie, sem a tranzitországoknak, sem pedig azoknak a közösségeknek, amelyek arra kényszerülnek, hogy teljesen más kultúrából fogadjanak be tömegeket.


    Kitért rá: az ötödik pont értelmében a nemzetközi közösség kötelessége, hogy elismerje, mindenkinek joga van a saját hazájában békében és biztonságban élni, és ha ez nem megy, akkor a lehető legközelebb maradhasson, amíg vissza nem tud menni a hazájába.


    Szijjártó Péter közölte: a hatodik pont alapján a migrációs folyamatokból csak az embercsempészek profitálnak, ezért a nemzetközi közösségnek fel kell számolnia a hálózataikat, szigorúan büntetni kell az embercsempészeket, valamint kerülni kell azoknak a politikáknak az erőltetését, amelyek az embercsempészek szolgáltatásainak igénybe vételére ösztönöznek.


    Arról is beszélt, hogy a hetedik pontban a szuverenitás fontosságát emelik ki, tiszteletben kell tartani minden ország jogát, hogy a saját polgárai biztonságát elsődleges kérdésként kezelje, és nem lehet elvitatni a jogát, hogy eldöntse, kit enged be a területére.


    A nyolcadik pontban az identitás kérdésére térnek ki, a nemzetközi közösségnek támogatnia kell minden országot hagyományai és társadalmi berendezkedése megőrzésében - mondta.
    Szijjártó Péter közölte: a kilencedik pont arról szól, hogy a demográfiai és munkaerőpiaci kihívásokra vannak jobb eszközök a migrációnál, tiszteletben tartjuk, hogy más ország a migrációt választja, de "ne erőltessék ránk" a migrációt

 Mint mondta, a tízedik pontban hangsúlyozzák, hogy minden országnak joga és kötelessége megvédeni a határait, és a nemzetközi közösségnek támogatni kell őket ebben.
    Kiemelte: a tizenegyedik pont alapján a tiltott határátlépés súlyos bűncselekmény, amelyet szankcionálni kell, csak a nemzeti és nemzetközi szabályok tiszteletben tartásával lehet átlépni a határokat.

    

Végül a tizenkettedik pont szerint a migrációs csomag semmilyen jogi kötelezettséget nem róhat a tagállamokra

- magyarázta a külügyminiszter.
    Közölte: a javaslatot eljuttatják az EU- és NATO-tagállamokhoz is.


    A cél az, hogy "Magyarország valóban magyar ország maradjon", mert "nem akarunk bevándorlóországgá válni" - jelentette ki. Hozzátette: a javaslattal világossá tesszük, hogy fenntartjuk a jogot, hogy "csak mi dönthetjük el", kikkel élünk együtt, kiket engedünk be az országba.   

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen