Létrehozva: 2018.05.14.

Betiltják a Facebookot a Jobbikban

Az új elnökséget feldühítette, hogy a párt belsõ ellenzéke, az élen Toroczkai Lászlóval, Novák Elõddel és Dúró Dórával, az elmúlt idõszakban rendszeresen a Facebookon tette közzé véleményét a Vona-féle politikával szemben.

 Radikális lépésekre készülnek. Ahogy a lázadó tagszervezeteknek, úgy az ellenvéleményt kifejtőknek is komoly szankciókkal, akár azonnali statáriális kizárással kell szembenézniük.

Mint ismeretes, a választási vereséget követően módosították az alapszabályt, így lehetővé vált, hogy azokat az alapszervezeteket, amelyek bírálni merik a Vona-féle irányvonalat, azonnali hatállyal fel lehet oszlatni.

Elsőként a párt egyik legrégebbi alapszervezetét, a székesfehérvárit számolták fel ezzel a zsarnoki módszerrel.

Az új elnök, Sneider Tamás most ezt a statáriumot azokra is ki akarja terjeszteni, akik Facebookon vagy bármilyen más módon kritizálni mernek. A durva retorzió annak a következménye lesz, hogy Toroczkai László és Novák Előd, miután a Jobbik szolgamédiája minden más lehetőségtől elzárta őket, a közösségi médiában bírálta Vona Gábor megalkuvó politikáját és árulását. Legutóbb így:

 

Ahogy az Alfahír fogalmazott, a kritizálni merészelők töltényt adtak a párt ellenfeleinek a kezébe. Ezzel akar most az új elnök, illetve az őt ténylegesen irányító Vona leszámolni.

A parlamenti frakcióban és a pártban is olyan újabb szabálymódosításra készülnek, ami lehetővé teszi ezekben az esetekben is az azonnali statáriális kizárást a pártból. Ha Toroczkai és Novák Előd ezután bármiben is más véleményt mer megfogalmazni, mint Vonáék, azonnal kizárják őket.

A rövidesen bevezetett statáriális szabály elsősorban a Facebookra, de bármilyen más közösségi médiára is érvényes lesz.

Sneider Tamás, a frissen megválasztott elnök, akit a belső ellenzék Vona Gábor „kesztyűs bábjának” gúnyol, már nyilatkozott is a Facebook betiltásáról a Jobbik propagandamédiájának, az Alfahírnek.

Kijelentette: „Fontos feladatomnak tekintem, hogy ennek vége legyen!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Aggódva figyelik a tudósok: nagyon furcsa dolog történik a Vénusszal

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Másfélszeres emberelőnye lehet Oroszországnak

POLITIK

Szentkirályi Alexandra: Takarítsuk ki Gyurcsány embereit!

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett