Létrehozva: 2016.10.08.

Storck váratlan mondata, már le is mondott a vébéről?

Fociválogatottunk szövetségi kapitánya elégedetten beszélt a svájciak elleni vereség után. Könnyen talált magának vigaszt.

Hamar túltette magát a svájciak elleni vereségen Bernd Storck. Pedig a magyar fociválogatott szövetségi kapitánya nem lehet büszke a selejtezős mérlegre: feröeri döntetlenünkkel mindössze egy pontunk van, ebből így bizony nem lesz világbajnoki szereplés.

A német szakember ugyanakkor nem esik kétségbe, ha a tabellára néz. Sőt, pozitívumokról beszél.

Bevallom, engem most nem érdekel a tabella. Sokkal fontosabb, hogy épül a csapatunk, jól játszunk, ez jó jel a jövőre nézve

- mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón a kapitány.

Szavaiból az tükröződik, hogy ő bizony már nem is számít arra, hogy ott leszünk 2018-ban Oroszországban, ehelyett már az Európa-bajnokságra koncentrál.
Ha így van, akkor túl korán lezárul számunkra a mostani selejtező izgalmas része.

A világbajnokságra automatikusan a csoportelsők jutnak ki, a nyolc legjobb második pótselejtezőt játszik. Mi legközelebb hétfőn Lettországban lépünk pályára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda