Létrehozva: 2017.10.18.

A kirúgott Storck utolsó nagy húzásával mindenkit meglepett

Szót kért a menesztett szövetségi kapitány. Eddig nem ezeket a dolgokat hangsúlyozta...

Habár a menesztéséről döntő keddi MLSZ-elnökségi ülésen információink szerint már meg sem jelent (sőt a gyermekét már napokkal korábban kivette egy budapesti német tannyelvű iskolából), a szövetség honlapján szót kért Bernd Storck. A szövetségi kapitányi és sportigazgatói állásáról is "közös megegyezéssel" leköszönt német szakember korábban nem győzte sorolni a hibákat - búcsúja alapján viszont mintha minden szép és jó lenne a magyar fociban.

Storck megköszönte a több mint kétéves munkájához kapott támogatást.

"Nagyon hálás vagyok, hogy egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező ország labdarúgásáért dolgozhattam először sportigazgatóként, majd később szövetségi kapitányként is, mint Magyarország. Büszke vagyok arra, amit a tavalyi Európa-bajnokságon közösen elértünk. A szövetség és a klubok segítségének, a játékosok – beleértve a fiatalokat – profi hozzáállásának és a közösen jól elvégzett munkának köszönhetően olyan sikert tudtunk elérni, amely évtizedek óta nem tapasztalt örömöt okozott a magyar embereknek

- mondta a német edző. Kiemelte, hogy a vb-selejtezők során a minimális célt sikerült ugyan elérni ("hiszen megszereztük a csoport harmadik helyét"), de elismerte, hogy a válogatott kevesebb pontot szerzett az elvárhatónál. Ugyanakkor ebben is a pozitívumot látja:

Ezt a sorozatot is fel tudtuk használni ugyanakkor arra, hogy nagy számban adjunk lehetőséget fiatal játékosainknak.

Nekik meg kell adni a bizalmat, hiszen kulcsszerepük lehet abban, hogy a magyar labdarúgás a jövőben újabb sikereket érjen el. A magyar labdarúgás sok tehetséggel rendelkezik, látható ez a korosztályos csapatokon is. Továbbra is úgy vélem, hogy szoros együttműködéssel, alázatos munkával sikerek érhetőek el. Nagyon köszönöm az MLSZ vezetőinek, különösen Csányi Sándor elnöknek az elmúlt bő két esztendőben nyújtott támogatást és bizalmat. Jelen helyzetben a szövetség és én is azt láttuk a magyar labdarúgás szempontjából legjobb döntésnek, ha külön utakon folytatjuk. A további munkához őszintén kívánok nagyon sok sikert a magyar labdarúgás minden szereplőjének és szurkolójának egyaránt."

A szövetségi kapitány még elmondta, hogy

a magyarországi labdarúgás tárgyi feltételei nemzetközi viszonylatban is kiválóak,

a kitűzött célok eléréséhez azonban további komoly, professzionális munkára van szükség. Egyértelműen látható, hogy a fejlődés már elindult, további alázatos munkával pedig fenn is tartható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját