Létrehozva: 2017.06.16.

Meglepetés, ennyit spórolt az MLSZ azzal, hogy nem rúgta ki Storckot

A találgatások után Csányi Sándor elnök lerántotta a leplet a részletekrõl. Sok pénz maradt a kasszában, de...

Röpködnek a százmilliók Bernd Storck állítólagos éves fizetéséről a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként, egyben az MLSZ sportigazgatójaként.

Sokakban felmerült, hogy a német szakember azért kapott egy "második esélyt" az andorrai vb-selejtező szégyene után, mert a szövetségnek túl drága lett volna a kirúgása. Ilyen esetekben ugyanis általában a szerződésből hátralévő gázsihoz ragaszkodhat a menesztett edző. Csányi Sándor MLSZ-elnök azonban a Nemzeti Sportnak elárulta, hogy a sajtóban megjelent számok köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

Az üzletember hangsúlyozta, hogy a szövetség elnöksége a legkevésbé sem anyagi szempontok miatt döntött Storck maradása mellett.

„Teljesen vad számok jelentek meg a sajtóban a szövetségi kapitány fizetését illetően.

Bernd Storck elküldése huszonötmillió forintba került volna a szövetségnek

– mondta Csányi Sándor.

Az MLSZ-elnök kiemelte: habár Storckot támadások érték, amiért a világraszóló blamázs után nem ajánlotta föl a lemondását, a német szakember neki négyszemközt megtette ezt. Éppen Csányi kérte tőle, hogy ne kommunikálja a nyilvánosság felé.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség