Létrehozva: 2018.02.05.

Örömhírről számolt be Berki Krisztián: ezt tervezi

Sztárunk a céljairól beszélt. Tornász klasszisunk egyes részei még fagyosak, de már nem sokáig.

Berki Krisztián olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász szeptemberi vállműtéte után a közelmúltban megkezdte az erősítő edzéseket és ősszel versenyezne ismét - jelentette a távirati iroda. A magyar szövetség hétfői beszámolójában a lólengés-specialista elmondta: az a fontos számára, hogy a 2020-as tokiói olimpia kvalifikációs versenyeit el tudja kezdeni, amelyek a cottbusi világkupa-fordulóval indulnak novemberben. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy már az októberi, dohai világbajnokságon is részt vehet.

Számomra a legfontosabb, hogy Tokióra meglegyen a kvótám, és oda már egy tökéletes gyakorlattal érkezzek

- nyilatkozta a 32 éves tornász.

Az UTE sportolója tavaly ősszel, nem sokkal az operációja után kezdte a rehabilitációt, amellyel továbbra is jó ütemben halad.

"Szerencsére a vállam elég jól reagál a gyógytornára és az erősítésekre, úgyhogy nagyon bizakodó vagyok, mert minden rendben van"

- fogalmazott Berki, de hozzátette: még vannak "befagyott részei" a vállának, ezeket próbálják nyújtani és kilazítani, de az alsó tartományokban már elkezdték a támaszos és a kissúlyzós terheléseket. Olyan gyakorlatokat egyelőre nem végezhet, amelyek teljes testsúllyal terhelnék a vállát, inkább azokat a speciális feladatokat csinálja, amelyeket akkor is szokott, amikor rendben van a válla.

"Nagyon örülök annak, hogy már egyre többet tudok támaszkodni. Úgy tervezzük, hogy márciustól már elindulhatnak a lovas terhelések is, de minden a vállam függvénye"

- mondta Berki Krisztián.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló