Létrehozva: 2017.11.20.

Csúnyán lebukott: Berki megint plasztikáztat!

A herevasalás-projekt óta tudjuk, hogy Berki Krisztián hiúságának csak a technikai fejlõdés szabhat határt.

A jelek szerint egyelőre nincs megállás, hiszen fényképek bizonyítják, hogy Berki csütörtök este órákat töltött egy plasztikai sebész rendelőjében. Csak nem összegyűrődött a „koronaékszer”?

Lapunk néhány napja névtelen levelet kapott, melyben egy ismeretlen arra hívta fel a figyelmünket, hogy Berki Krisztián egy adott időpontban megjelenik majd az egyik jó nevű, budai plasztikai sebészeten. Azt még az olvasónk sem tudja, hogy most mivel elégedetlen az Ázsia Expressz sztárja, így nyomoztunk egy kicsit, és odamentünk a helyszínre, hogy valóban igaz-e a hozzánk érkezett tipp.

 

 

A sebész profilja alapján két lehetséges beavatkozás merült fel. A doktor ugyanis kiemelten hajbeültetéssel, illetve péniszvastagítással foglalkozik. Az első lehetőségre Krisztiánnak jól láthatóan szüksége lehet. Ugyanakkor az utóbbi mellett szól, hogy Berki kényes a nemesebb szervére, hiszen korábban rendszeresen vasaltatta a heréit. Végül úgy döntöttünk, szembesítjük őt a képekkel.

Azt, hogy mit szólt Berki ahhoz, hogy kiderült a titka, és miért ment a sebészetre, megtudhatod a %Ripost% napilap hétfői számából

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Szakértők mondják el az igazságot, hogy mekkora fizetés kell 2024-ben Magyarországon a tisztes megélhetéshez

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle