Létrehozva: 2018.04.18.

Újabb botrány, egy videó miatt is nagy bajba került Berki Krisztián

Nem elég, hogy hat ismert ember is jogosan követel tõle pénzt, másért is fájhat az izomceleb feje!

Összecsaptak a hullámok Berki Krisztián feje felett! Az üzletember meggondolatlanul az Instagramjára töltött fel egy videót, amit motorja fedélzeti kamerája készített, és amin a Széchenyi térről a Nánási útig halad.

Nos, ez idő alatt minimum 44 szabálysértést sikerült összegyűjtenie. Pedig a távolság nincs 10 kilométer.

"Megállapítható, hogy a járművezető előre megfontolt szándékkal, folytatólagosan, másokat veszélyeztetve közlekedett. Az pedig, hogy valaki ezzel még hivalkodik is, teljes mértékben elítélendő. Az már csak hab a tortán, hogy mindezt egy szál pólóban, egyedi védőeszközök nélkül követi el"

- jelentette ki a Borsnak Dobrocsi Endre közlekedésbiztonsági szakértő, aki a videót elemezte.

Ha Berkit elkapták volna a rendőrök, több százezer forintos bírságra, a büntetőpontok miatt a vezetői engedély elvételére, a vezetéstől való eltiltásra és utánképzésre számíthatna.

A lap szembesítette Berkit a dologgal, ám ő csak ennyit mondott:

Honnan veszik, hogy én vezettem? Írjanak, amit akarnak!

De nem ez az egyetlen ügy, ami miatt magyarázkodnia kell az izomcelebnek. Hat ismert ember ugyanis jogosan követel tőle pénzt, nem is keveset. A botrány részleteiről a %RIPOST% napilap szerdai számában olvashatnak.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin