Létrehozva: 2019.04.11.

Hagyták bosszúból szomjan halni az ötéves kislányt, mert bepisilt

A 27 éves Jennifer W. évekkel ezelõtt az iraki Faludzsába költözött, hogy az Iszlám Állam nevû terrorszervezet oldalán harcoljon. A héten azonban már Münchenben kezdõdött el a bírósági tárgyalása, ahol igen súlyos vádak hangzottak el ellene.

Az alábbi eset jól mutatja, hogy a terrorszervezetek egykori tagjai közül nem csak a férfiak, hanem a nők is nagyon veszélyesek a nyugati társadalmakra, ezért az Európába való visszatérésük is komoly kockázatot jelent. Gyilkosságért és terrorszervezetben való részvételért ül a müncheni bíróság vádlottak padján az a 27 éves német nő, aki átszámítva havi 16-32 ezer forintért cserében teljesített szolgálatot az Iszlám Állam „erkölcsrendészeténél”.

Jennifer W. feladata többek közt az volt, hogy az iraki Faludzsában és Moszulban megbüntesse azokat a nőket, akik nem a terrorszervezet által elvárt módon öltözködtek és viselkedtek. A bizonyítható bűncselekmények közül nem ez volt a legkegyetlenebb. A férjével együtt egy ötéves kislányt "vásároltak" maguknak, akit rabszolgaként használtak. A gyermek egy jazidi hadifogoly volt, így a sorsa már eleve meg volt pecsételve.

A kislány 2015 szeptemberében megbetegedett, és az egyik éjszaka alvás közben lepisilt egy matracot.

A férj reggel irgalmatlan dühre gerjedt emiatt, és büntetésből az udvaron megbilincselve, láncra kötve tartotta a kislányt. A 45 fokos melegben ételt és italt sem adtak neki, így végül elképesztő szenvedések közepette kiszáradásban halt meg. Amikor a müncheni bíróságon ezt felolvasták, Jennifer W. rezzenéstelen arccal hallgatta végig a vádiratot.

A fiatal német nőt 2018 júniusában vették őrizetbe, amikor egy rövid időre visszatért Németországba. Érdekesség, hogy a perben érintett Amal Clooney is, a világsztár színész, George Clooney felesége, emberi jogi aktivista. Õ képviseli ugyanis annak az anyukának az érdekeit, akinek az ötéves kislányát szomjhalálra ítélték.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért