Létrehozva: 2017.05.30.

Kitálalt a beteg Benkő László fia: Kettős csapás sújtja a családot

Élete legpokolibb napját élte át az Omega gyengélkedõ billentyûsének gyermeke, aki elõször beszélt a riadalomról!

Benkő Lászlóról, a legendás Omega együttes 73 éves billentyűséről néhány héttel ezelőtt derült ki, hogy súlyos beteg. Az orvosok azt állították, hogy daganatos betegségben szenved, a kivizsgálások alkalmával azonban eddig semmit sem találtak. A nagy riadalom, amiről a %RIPOST% számolt be először, nemcsak Benkőt, de az egész családot nagyon megviselte.

A kezdeti sokk ráadásul csúnya balesethez vezetett!

"Amikor anyukám megtudta, hogy apuval azt közölte az orvos, áttétes rákja van, néhány órával később megszédült, elesett és eltörte a csuklóját. Ma már jobban van, és ő is egyre bizakodóbb apámat illetően, az alkarja azonban nagyon fáj. Pokoli egy nap volt, apámat a kórházból épp haza kellett vinnem, édesanyámat pedig otthonról a sürgősségire"

- mesélte nehéz szívvel a Lokálnak Balázs, a zenész fia, aki őszintén vallott arról a pillanatról is, amikor az orvosok közölték apjával, hogy nincs minden rendben az egészségével.

"Apám remegett, mint egy kis pillangó, amikor megtudta, hogy az orvos mire gyanakszik. Mikor közölte vele, hogy nagy valószínűséggel rákos, megkérte, várjon egy kicsit, mert felhívna engem. Kihangosította a telefont, és együtt, megdöbbenve figyeltünk: azt mondta, egyedül nem tudta volna végighallgatni."

Az mindenesetre bizakodásra ad okot, hogy bár Benkő már számos vizsgálaton átesett, az eddigi összes lelete negatív.

"Pénteken volt citológián, mert egy ultrahang során három foltot találtak a máján, de még közel sem biztos, hogy rosszindulatú elváltozásról van szó. Az eddigiek alapján csak annyit tudunk biztosan, hogy időskori cukorbetegsége van, refluxa és a tüdejében is van egy kis víz, de  szerencsére egyik sem súlyos, mind a korral jár"

- tette hozzá Balázs, aki édesapja betegségének híre és édesanyja balesete után csak most tud egy kicsit fellélegezni.

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd