Létrehozva: 2017.07.10.

Kiderült, kemoterápiával kezelik a nagybeteg Benkő Lászlót

Benkõ Lászlónak megkezdõdött az orvosi kezelése. A zenész majd egy hónapnyi várakozás után végre azon dolgozhat, hogy elinduljon a gyógyulás útján.

Az Omega billentyűse sokáig abban reménykedett, hogy a máján talált tumorok jóindulatúak, ám végül csalódnia kellett.

A jó hír viszont az, hogy Benkő László szervezetében az orvosok nem találtak áttéteket, így még az is lehet, hogy kemoterápiával sikerül majd minimálisra zsugorítani a daganatokat. Benkő életkedve szerencsére töretlen, és úgy tudjuk, hogy a kezelést is jól bírja a szervezete.

"Amikor még nem tudtam, hogy pontosan mi bajom, reménykedtem, és abban bíztam, hogy nincs komoly probléma. Most, hogy tudom, rosszindulatú daganatom van, nem könnyebbültem meg ugyan, de meg kell tanulnom együtt élni ezzel a helyzettel”

– mondta Benkő László, aki koncertjei miatt nem szívesen feküdne kés alá, de az egy cseppet sem zavarná, ha a kemoterápia miatt elvesztené a haját.

"Ha letudjuk, akkor azt mondom, hogy a Jóisten áldjon!

Nem érdekel az sem, ha a kezelések hatására kihullik a hajam, vagy ha lefogyok egy kicsit. Az a lényeg, hogy mihamarabb túl legyünk ezen, mert nekem a színpadon van a helyem, a zene képes igazán meggyógyítani

– jelentette ki  a TV2 %RIPOST% -nak  Benkő László, aki a kemoterápia ellenére is dolgozik, és egy pillanatra sem hagyja el magát.

 

        

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár