Létrehozva: 2018.10.19.

Így fogták el a salgótarjáni kocsmába betérő vaddisznót

Nagy riadalmat keltett a salgótarjáni Den Café Pizzériában, amikor egy nyugalmas délelõttön egyik pillanatról a másikra az ajtón besétált egy vaddisznó. Az állat körülnézett, nem rettent meg az emberektõl, sõt még a pizzéria alagsorába is le akart szaladni, de oda már nem engedték le.

„Mintha mi sem lenne természetesebb, úgy szaladgált a székek között, még a pultba is benézett. Szerintem az elején mi jobban megrettentünk tőle, mint ő tőlünk, de aztán rájöttünk, hogy szelíd állattal állunk szembe” - mondta a %Ripost%-nak a pizzéria egyik pultosa.

Még meg is simogattuk a végén, úgy tűnt, nem bánja.

„A főnök hívta a Karancs Speciális Mentőszolgálatot, szerencsére itt vannak a szomszédban, hamar jött a segítség.”

A pizzéria ugyan a városban van, de erdőszélen, így juthatott be könnyedén a vadmalac.

„Hegymászókötélből csináltam neki nyakörvet, könnyen megfogtam és a pizzéria tulajdonosával visszavittük az erdőbe. Nagyon boldog volt, mikor elengedtük, szerintem 3 hónaposnál nem lehetett idősebb” - mondja Kerepeczi György a mentőszolgálat munkatársa, aki amíg él,  nem felejti a kalandot, már többen gratuláltak neki a városban, vaddisznós fotóival hamar híres lett...

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban