Létrehozva: 2018.01.24.

Belépett a Föld légkörébe a rejtélyes Fekete Lovag szatellit

A titokzatos Fekete Lovag mûhold már több, mint félszáz éve tartja izgalomban a téma iránt érdeklõdõket. Számos fotó, videó is készült róla, több ûrsiklóról de még a Nemzetközi ûrállomásról is látták...

A gyakori észlelések ellenére eddig mégsem született hihető magyarázat az objektum mibenlétére. Inkább csak a ködösítés folyt ötven éven keresztül, de még manapság is... Csakhogy már a Földről is bárki lefotózhatja a rejtélyes tárgyat, aminek a közelébe még a NASA sem merészkedik...

Egy kanadai apuka Ontarióban a gyerekeivel játszott a házuk kertjében és közben fotózgatott. Mivel aznap a Hold is látszódott napközben, gondolta, készít néhány képet róla és majd közösen megnézik erős nagyításban a srácokkal. A képeket egy Canon SX60HS kamrával csinálta, amelynek igen jó a zoom képessége. Akár még a Hold krátereit is látni lehet a maximális nagyításon. Akkor még nem sejtette, hogy valami különleges dolog is a fotókra került.

Később megdöbbenve látta, hogy egy furcsa alakú tárgyat is sikerült lekapnia, amint éppen áthalad a Hold előtt.

Már korábban is olvasott a Fekete Lovag szatellitről, és meg van győződve róla, hogy a titokzatos objektum már a Föld légkörében van... A tárgy formája valóban hasonlít a korábban készült fotókon látható fekete objektumhoz. A gyerekeit is megkérdezte, hogy szerintük mi lehet a képeken, mire azt válaszolták, hogy UFO, vagy űrhajó. A fotók még 2015-ben készültek, de inkább rejtegette őket, mert nem akart nevetségessé válni. Végül a barátai unszolására elküldte őket a legrégebben működő, civil UFO-észleléseket gyűjtő szervezetnek, a MUFON-nak.

De mi is az a Fekete Lovag Szatellit?

Már 1928-ban, amikor a rádiózás még gyerekcipőben járt, az űrhajózás pedig legfeljebb a ponyvaként számontartott fantasztikus könyvecskék lapjain létezett, sejtették, hogy létezik valamiféle mesterséges tárgy a Föld közelében, ami visszasugározta a kísérleti céllal leadott rádióadásokat. A műholdas teória 1954-ben bukkant fel először, amikor több amerikai újságban megjelentek Donald Keyhoe UFO-kutató írásai, a melyek azt feszegették az amerikai légierőre hivatkozva, hogy két ismeretlen műhold is kering a Föld körül. Igaz, addig még egyik nagyhatalom sem lőtt fel ilyesmit. Erre 1959-ben és 60-ban került sor, amikor felbocsátották az amerikai Discoverer műholdakat. Ez remek apropó volt arra, hogy megmagyarázzák az akkor már szóbeszéd tárgyává vált földkörül keringő titokzatos tárgyakat, amelyek eddigre leredukálódtak egyre. A másik valahogy a feledés jótékony homályába merült... Az első fotókra sem kellet soká várni, melyeket 1960. szeptember 3-án a long islandi Grunman Repülőgépgyár nyomkövető kamerája készített.

Dudley Sharp, az amerikai légierő titkára nyilatkozata szerint a rejtélyes tárgy, amit a légierő évekkel azelőtt észlelt, valószínűleg a Discoverer–8 műhold második fokozata. Hogy ez nem volt igaz, onnan tudható, hogy évekkel később már más magyarázatot adtak a különös égi tárgyra. A Balck Knight, vagyis Fekete Lovag néven elhíresült objektum, a magyarázatok szerint titkos kém műhold volt, amit 1992-ben a CIA hozott nyilvánosságra. 1998-ban már az STS–88 űrsikló egyik elsodródott szigetelőlapjaként azonosították. A furcsa, hogy ennyi idő alatt bármiféle űrszemét már rég  elégett volna a légkörben a Föld tömegvonzása miatt...

A Fekete Lovag sebessége és keringési iránya nem a megszokott, hisz a földi műholdak általában lassabban és nyugatról keletre, míg az ismeretlen szatellit pont fordítva, kelet-nyugati irányba, poláris pályán és meglehetősen gyorsan mozog. Időnként még a Földről is lehet látni, amint egy apró, de fényes, vörös pontként áthalad az éjszakai égbolton. Ráadásul egyre gyakrabban észlelik az amatőr csillagászok, de még az egyszerű fotósok is egyre jobb képeket készítenek róla. Mintha csökkenne a távolsága...

Az eltelt évtizedek alatt számos felvétel készült a különös égi objektumról az űrutazások megnövekedett száma miatt. A Fekete lovagról készültek kiváló minőségű, bevizsgáltan nem meghamisított, eredeti NASA fotók is, melyek a Johnson űrközpontból való kikerülésükkor nagy port kavartak. A meglehetősen jó fényképek sokak szerint igen meggyőzőek. A NASA közleménye szerint viszont a képeken csak Explorer műholdjuk váza látható. Ezt később többen megcáfolták, miután utána néztek a szóban forgó űreszköz technikai adatainak...

A rejtélyes űreszközt a mai napig igen nagy titkolózás és rejtélyek övezik. Hogy mi lehet pontosan, arra senki sem tudott hitelesen felelni. És arra a kérdésre sem válaszoltak, miért nem vizsgálták meg közelebbről... bár egyes elméletek szerint már megtették, de végül úgy döntöttek, hogy nem piszkálnak hozzá és alighanem jó okuk van rá.

Forrás: napiufo.hu

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NAPI UFÓ

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

NAPI UFÓ

„Azt hittem, hogy léggömbök” - furcsa dologra lett figyelmes egy férfi

NAPI UFÓ

„Szemtől szemben álltam egy földönkívülivel” - megrázó találkozásról számolt be az énekesnő

NAPI UFÓ

Megindultak a kutatások a lezuhant UFO után

NAPI UFÓ

Idegen csontvázra bukkantak? A tudósok most lerántották a leplet a rejtélyről

NAPI UFÓ

Máig nem találtak rá magyarázatot: valóban egy ufót vett fel a kamera?

NAPI UFÓ

Bizonyíték az UFO-k létezésére? Titokzatos, fekete gyűrű bukkant fel az égbolton

NAPI UFÓ

Itt a leghitelesebb UFO-felvétel: még a szakértő is elismerte