Létrehozva: 2017.11.22.

Drámai részletek derültek ki a békési tanár és a kisdiák ügyéről

Nemrégiben az egész országot felháborította, hogy egy magyar tanár behálózta 11 éves diákját, majd megpróbálta külföldre csempészni a kisfiút.

A felháborító esetről először hétfő este lehetett hallani. A békési informatikatanárt a repülőtéren tartóztatták fel, vele volt 11 éves tanítványa is, Londonba akartak eljutni, a gyermek szüleinek tudta és beleegyezése nélkül.

Az iratokat vizsgáló személyzetnek azonban feltűnt, hogy az igazolványok hamisak. A tanárnál pedig szexuális segédeszközöket is találtak. A férfi ellen egyébként már korábban is indult egy eljárás: akkor gyerekpornót találtak a laptopján.

A kisfiút hazavitték, a fér­fit pedig másnap bíróság elé is állították. Jelenleg előzetesben van, amíg vizsgálják, hogy volt-e a gyermek és közte szexuális kapcsolat. Kiderült, hogy a kisfiú iskolájában Sz. Zoltán nem tanított, a gyerek szakkörre járt hozzá egy másik intézménybe.

„Mióta feltartóztatták őket a reptéren, a diákunkat egy kórház pszichiátriáján kezelik" - mondta el a Borsnak Kovács Dániel, a fiú általános iskolájának igazgatója. "Múlt hétfőn értesültem a történésekről, még nem észlelek a gyerekeken traumát, de ez nem jelent semmit, hiszen nagyon friss az ügy” – tette hozzá.

Az édesanya pedig megdöbbentő nyilatkozatot adott a Kékfénynek: „A fiam rám haragszik, mert megtettem a feljelentést. Nem tudja, hogy mitől óvtuk meg. Nem tudom, mikor jön rendbe a kis lelke, és hogy mikor tér vissza hozzám.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Számos beruházás indulhat Baranya vármegyében + videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-