Létrehozva: 2019.06.28.

Bejelentették, ilyen lesz pontosan a Hableány személyzetének temetése

A hajókatasztrófa két magyar áldozatát jövõ hét pénteken fogják elbúcsúztatni a Dunán, a gyászolóktól azt kérik, hogy csak virágszirmokat vigyenek.

Papírurnában temetik el a Duna hullámai közé a tragikus sorsú Hableány hajó kapitányát, L. Lászlót és matrózát, P. Jánost.

Jövő héten pénteken délelőtt 11 órakor kezdik a hagyományos hajós búcsúztató szertartást, katonai tiszteletadás mellett. Még nem tudni, hányan vesznek részt a temetésen, ettől függ, hogy hány hajó, milyen alakzatban és hol sorakozik majd fel.

"Kollégáink hamvait egy papírból készült urnában helyezzük vízre. A koszorú a felszínen úszik, az urna pedig 1-2 perc alatt elmerül és ahogy majd feloldóik a vízben, a folyó elviszi a hamvakat. Közben kürtjelet adnak a hajóink, amelyhez bármely más hajó csatlakozhat" – mondta el Tóth Mihály, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. szóvivője. 

A szertartás idejére vízi zárlatot rendelnek el a Dunán. Az alakzatba rendeződő hajókon a gyászoló hozzátartozóknak és a kollégáknak jut csak hely, de senkit nem szeretnének kizárni a búcsúztatásról. A szervezők a Margit-híd pesti oldalát tartják legalkalmasabb helyszínek, ha valaki szeretné leróni kegyeletét - írja a Blikk.

"Környezetvédőkkel egyeztettünk, ők javasolták, hogy ne koszorút és még csak ne is virágot, hanem inkább virágszirmokat szórjanak a vízbe, akik csatlakoznának a szertartáshoz" – tette hozzá Tóth Mihály. 

Viking Sigyn szállodahajó május 29-én este 9 után öt perccel ütközött neki a koreai turistákat szállító Hableány sétahajónak, aminek következtében a Hableány elsüllyedt. Az első vízirendőr negyed 10-kor, még azelőtt a helyszínen volt, hogy a rendőrségre bejelentés érkezett, és sikerült két embert kimentenie a vízből. A Hableányon 35-en utaztak, 33 koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreai utast sikerült kimenteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-