Létrehozva: 2018.10.11.

Beismerő vallomást tett Arnold Schwarzenegger

A Terminátor a nyilvánosság elõtt kért elnézést a viselkedéséért.

A 2003-as kormányzóválasztás során több nő is megvádolta Arnold Schwarzeneggert, hogy a színész tapogatta, simogatta őket. Akkor is elnézést kért a méltatlan viselkedése miatt, és most, egy évvel a #MeToo mozgalom elindulása után ismét bocsánatot kért.

"Visszatekintve, többször is átléptem a határt. Rosszul érzem magam emiatt és ezért még egyszer elnézést kell kérnem a hölgyektől, akiket megbánthattam" - mondta a 71 éves színész a Men's Health magazinnak adott interjújában.

Amikor kormányzó lett, biztosítani akarta a nyugodt légkört az irodában, ezért az összes munkatársával együtt részt vett egy szexuális zaklatás elleni tanfolyamon, ahol megtanulták, jogi szempontból ez mit takar és milyen következményei lehetnek, valamint azt is, mi a helyes viselkedés a munkatársak között.

"A botrány ellenére mindig is tisztában voltam azzal, hogy mi egy férfi dolga és hogyan kell megfelelően viselkedni. Az édesanyám az a nő, akit mindenkinél jobban szeretek. És mindig is tiszteltem, egy fantasztikus asszony. És miatta tanultam meg, hogy a többi nőt is tisztelni kell" - nyilatkozta.

Azt is bevallotta, bánja, hogy politikai ellenfeleit "kislányosnak" nevezte. Mint mondta, úgy érezte, ez a helyes, mert nem tisztelte azokat a férfiakat, akik nem vállalták a kockázatot. Szerinte ez olyan kislányos viselkedés volt, hogy megérdemelték a gúnynevet.

2011-ben azonban egy még nagyobb botrányba került: akkor derült ki, hogy közös gyermeke van a saját házvezetőnőjükkel. A feleségének azt mondta, nem is tudta, hogy ő a gyerek apja, a fiú születése után hét vagy nyolc évvel vallotta be neki ezt a házvezetőnő. A feleségét nem hatotta meg ez a magyarázat, Maria Shriver elindította a válókeresetet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”