Létrehozva: 2017.03.07.

Migránsgyerek miatt vált pokollá a család élete

Egy nagylelkû anya segíteni akart egy magányos migránsgyereken. Megbánta: lánya biztonságáért remegett nap mint nap!

Egy brit család egy szociális otthonnal vette fel a kapcsolatot: az anya segíteni szeretett volna egy magányos migránsgyereken. Hamarosan megegyeztek: ideiglenesen befogadnak egy 12 éves kisfiút. Mikor a „gyerek” megérkezett, Julie sokkot kapott.

 

Az már az első pillanatban nyilvánvaló volt, hogy a fiú rég elmúlt 12 éves, a fogorvosi vizsgálatok alapján 18-21 lehetett. Julie azonban úgy gondolta, a tininek szüksége van egy otthonra, és nem akarta elvenni tőle a hirtelen jött reményt, ezért nem jelentette a csalást. Megbánta.

A fiú ugyanis egyre fenyegetőbben viselkedett, és az anya nem egyszer rajtakapta, amint a hűtőre kiragasztott képeket bámulja – elsősorban Julie-t és kislányát nézegette. Később előfordult, hogy Julie-t hátulról az asztalhoz szorította, és a nyakába lihegett.

A rettegő anya végül mégis jelezte a rendőrségen, hogy a migráns átverte őket. Mikor a rendőrök letartóztatták,

a fiatal mindenki előtt megfenyegette a családot, hogy meg fogja ölni őket.

Julie az összes zárat lecseréltette, kamerákat szereltetett fel – és rettegnek, mikor tér vissza a fiatal. Az anya szerint a kormánynak pontosabban kéne ellenőriznie, hogy a magukat gyereknek mondó migránsok valóban gyerekek-e…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Eldőlt, ott lesz-e Milák Kristóf a júniusi úszó Európa-bajnokságon

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja