Létrehozva: 2016.07.18.

Bedrogoztak és kifosztottak egy fiatal lányt a budapesti éjszakában!

Hirtelen esett össze az egyik belvárosi klub vendége a hétvégén, amikor egy férfi és egy nõ odament hozzá és elrohant a telefonjával. A környékbeliek próbáltak segíteni a fiatal áldozaton.

Döbbenetes történet jutott el a %RIPOST%-hoz, a hétvégén állítólag bedrogoztak és kifosztottak egy fiatal lányt, aki a belvárosi Gozsdu Udvar egyik szórakozóhelyén mulatott a barátaival. Az eset még szombat hajnalban történt, amikor a fiatalok vidáman múlatták az időt, ám egyikük hirtelen rosszul lett és kiment levegőzni.

Csak annyit láttam, hogy a földön fekszik és megállás nélkül hány az ártatlan lány. Azonnal odarohantam hozzá, akkor mondta, hogy amikor összeesett, egy férfi és egy nő elvitte a zsebéből kieső mobilját, majd két irányba elrohantak

- elevenítette fel a történteket a %RIPOST%-nak az egyik szemtanú, aki végig a lány mellett maradt, amikor megérkeztek a barátai.

A fiatal társaság tagjai (három fiú és két lány) elmondták, hogy bár fogyasztottak alkoholt, egyikük sem volt részeg. Alig ittak pár pohárral, amikor a lány hirtelen rosszul lett.

Biztosan tettek valamit az italába, az sem véletlen, hogy azonnal megjelent a rablópáros

- gyanítja az áldozat egyik barátja.

A hely cáfol

A %RIPOST% információi szerint az áldozat barátai azonnal a szórakozóhely személyzetéhez és portaszolgálatához fordultak segítéségért. A pultosok arra hivatkoztak, hogy nem tudják visszanézni a kamerafelvételeket, hisz az csak élőképet ad, az eseményeket pedig nem rögzítik. Az üzletvezető viszont cáfolta a társaság elmondásait.

A péntek este dolgozó pultosok szerint a fiatalok nem keveset ittak. A érintett lány valóban összeesett, kollégáink kimentek segíteni, de földön fekvő lány visszautasította, hogy mentőt hívjanak

- árulta el a %RIPOST%-nak a Gozsdu Udvarban lévő ismert hely vezetője, aki hangsúlyozta: olyan portaszolgálattal dolgoznak, akik az udvar bejáratánál megakadályozzák, hogy illetéktelenek lépjenek a területre.

A %RIPOST% információi szerint az ügyben érintett hely pont a Gozsdu Udvar és a Madách tér határán van, területileg pedig az utóbbihoz tartozik, így ennek a résznek a felügyeletét nem is végzi az említett biztonsági szolgálat.

Az esettel kapcsolatban megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is. Amint kapunk választ a kérdéseinkre, frissítjük cikkünket!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-