Létrehozva: 2017.08.17.

Nemi erőszak a mozgólépcsőn: sokkos állapotban a bécsi közvélemény

Bécs magyarok által is frekventált és legforgalmasabb utcájának, a Mariahilfer Strassenak az egyik metróaluljárójában borzalmas bûncselekmény történt hétfõn este. Egy ismeretlen a mozgólépcsõn támadt egy 24 éves nõre, akit még a helyszínen meg is erõszakolt. Az elkövetõt nagy erõkkel keresik.

A fiatal nő hétfőn este 10 óra körül a bécsi 3-as metróból kiszállva a mozgólépcsőn haladt a felszín felé, amikor egy ismeretlen hátulról megtámadta. A 24 éves áldozat később a rendőrségen azt mondta, nem hallotta, hogy közeledik felé valaki hátulról, mert zenét hallgatott - írja a kurier.at.

A támadó először a nő szoknyája alá nyúlt be, ezután a földre lökte áldozatát, majd egy bottal próbálta megbecsteleníteni.

A nőnek azonban sikerült védekeznie, így az elkövető nem járt teljes „sikerrel”. A földön kapálózó nő hangos sikításba kezdett, amire az egyik járókelő felfigyelt. Amire azonban odaérhetett volna, a támadó eltűnt – számolt be a nő vallomásának a részleteiről Thomas Keiblinger, a helyi rendőrség szóvivője.

A hatóságok munkáját több részlet is nehezíti. Egyrészt azért, mert a fiatal nő nem egyből a rendőrséghez fordult segítségért, hanem előbb haza ment lezuhanyozni. Ezután ment csak feljelentést tenni, ám még ekkor is sokkos állapotban volt, így viszont használható személyleírást sem tudott adni a támadóról. Másrészről – bár ez egyelőre a legnagyobb rejtély – a forgalmas környéken senkinek nem tűnt fel a konkrét támadás, így olyan szemtanúkat sem tudtak eddig kihallgatni, akik az elkövető nyomára tudtak volna vezetni.

A hatóságok lefoglalták a metróaluljáró összes biztonsági kamerafelvételét.

Ezeket most annak reményében vizsgálják, hogy be tudják azonosítani a szexuális bűncselekmény elkövetőjét. A szóvivő hozzátette: nem kizárt, hogy a támadó már korábban kinézte magának az áldozatát, és hosszú ideje követte, várva a megfelelő alkalomra. 

Lapzártánkkor jelentkezett a bécsi rendőrőrsön az a férfi, aki a nő segítségére sietett hétfő este. Egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy sikerült-e használható információkat kapni a kihallgatásakor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak