Létrehozva: 2017.09.28.

Gáspár Bea: Rutinvizsgálaton derült ki, hogy nagy baj van velem

Már jó ideje vannak egészségügyi problémái Gáspár Gyõzõ feleségének, de most egy újabb betegségre derült fény.

 

Gáspár Bea tavaly tudta meg, hogy pajzsmirigy-alulműködésben szenved, ami miatt több mint húsz kilót szedett fel. Bea most fogyókúrázni szeretne, ezért teljes kivizsgáláson vett részt, ahol kiderült más problémával is szembe kell néznie.

Gáspár Győző felesége korábban annyira kétségbeesett volt, hogy nem is mutatkozott a nyilvánosság előtt, de a mostani helyzetet kicsivel könnyebben viseli.

“Sajnos egy népbetegség rajtam is kifogott. Pajzsmirigy-alulműködésem van, s ennek következtében húsz kilót híztam. Sokáig nem is tudtam, hogy ez a bajom, csak nem értettem, hogy mitől rakódnak rám a kilók. Sportoltam, diétáztam, mégis túlsúlyos lettem.

Nem szeretem ezt a mostani alakomat, de meg kell barátkozzak vele, mert állítólag ez életem végéig így marad.

 

- mondta korábban Bea asszony, aki mára sokkal jobban néz ki, bizonyára sikerült beállítani a gyógyszereit, de fogyókúráznia csak orvosi felügyelet mellett lehet.

"A kivizsgálásnak része volt a vérvétel is, amiből kiderült, hogy vérszegény vagyok. A doktornő hihetetlenül kedves volt, így meg is nyugodtam egy kicsit, de most egy dietetikusnak kell kielemezni az eredményeimet. Már két napja edzek és odafigyelek a táplálkozásra is

- mondta el Gáspár Bea az internetes főzőműsorában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját