Létrehozva: 2019.04.04.

Életveszélyes helyzetbe keveredett Bárdosi Sándor és Növényi Norbert

Bárdosi Sándor úgy döntött, leküzdi az egyik legnagyobb félelmét, és lemerül a cápák közé. Ám elõtte egy másik nagy mumusával, a krokodillal is szembenézett az egykori olimpikon.

Különféle szakmákban és foglalkozásokban próbálja ki magát Bárdosi Sándor és Növényi Norbert a Sláger TV legújabb, A helyettesítők című műsorában.

Az első adásban két szakma kerül terítékre, így a két jómadár először óvó bácsiként, majd állatgondozóként próbálja ki magát. Utóbbit már nagyon várta Növényi, aki nagy állatbarát, míg Bárdosinak voltak aggodalmai. Különösen akkor, amikor megtudta, hogy a halak etetésekor a krokodilt is meg kell etetnie.

„Arról volt szó, hogy bemegyünk és megetetjük a harcsákat. Úgy mellékesen mondták, hogy ilyenkor Dodo, a krokodil is oda szokott jönni, hogy néhány halat ő is kaphasson. Mikor beléptünk a területére már akkor elkezdtem parázni, pláne mikor megmozdult és elindult felénk. Azonnal feltérképeztem az összes menekülési útvonalat, mert bevallom igencsak meg voltam ijedve” – mondta Bárdosi, akivel ellentétben Növényinek szeme sem rebbent, úgy etette a krokodilt is, mintha egy kedves háziállat lenne.

Az igazi megpróbáltatás azonban csak ezután következett Bárdosinak, aki egyik legnagyobb félelmével, a cápák közé merüléssel nézett farkasszemet.

„Mikor megláttam a ketrecet, amiben le kellett merülnöm, nem lettem nyugodtabb. Ahogy ereszkedtem bele a vízbe, majdnem meggondoltam magamat félúton. Nagyon félelmetesek ezek az állatok és az, hogy mekkora erő van bennük. Végül lemerültem közéjük, és bár vízben voltam, éreztem, hogy levert a víz. Maradandó élmény volt, legyőztem a félelmem” – mondta Bárdosi, aki a megpróbáltatások ellenére nagyon élvezte az állatgondozói munkát. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle