Létrehozva: 2018.06.15.

Váratlan fejlemény az elgázolt kőbányai bankrabló ügyében

A férfi ellen megszületett az elsõfokú ítélet, de a döntés egyelõre nem jogerõs.

Megszületett az elsőfokú ítélet annak a fegyveres rablónak az ügyében, akit tavaly novemberben Kőbányán egy fegyveres bankrablás után, menekülés közben elgázolt egy szabályosan közlekedő autó. A balszerencsés rabló most 11 év fegyházat kapott - írja a Blikk.

A férfi aznap magához vett egy forgótáras, gumilövedék kilövésére alkalmas, ám kinézetre valódinak látszó fegyvert, a fejét és arcát kapucnis pulóverrel, baseballsapkával és napszemüveggel takarta el, majd bement az általa kiszemelt X. kerületi bankfiókba. Ott a fegyvert ráfogta két alkalmazottra és öt ügyfélre. Ezután az egyik alkalmazottat arra kényszerítette, hogy vezesse őt a pénztárhoz, követelte a pénzt és figyelmeztette a dolgozót, hogy ne nyomja meg a pánikgombot.

A vádlott kivette a pénz nagy részét, mintegy két és fél millió forintot, majd azzal távozott a bankból. A rendőrök rövid időn belül a helyszínre értek. A vádlott erre futásnak eredt, de egy zebránál az úttestre lépve elsodorta őt egy szabályosan közlekedő kocsi. A rendőrök elfogták a férfit és lefoglalták a rabolt pénzt.

Az ügyben most elsőfokú, nem jogerős ítélet született; a kerületi ügyészség vádirata alapján az ügy vádlottját a Pesti Központi Kerületi Bíróság 11 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi

NÍNÓ

Súlyos baleset történt az M0-son: óriási a torlódás