Létrehozva: 2018.04.04.

Bangó Margit nem tudta visszatartani a könnyeit! Nagyon elérzékenyült!

A Kossuth-díjas elõadómûvész tiszteletére hatalmas lakomával készült a családja és barátai.

Hatalmas bulival készült Tina és Emilio Bangó Margit 68. születésnapjára, ugyanis szerették volna igazán meghitté tenné a jeles napot. A házaspár lakomát rendezett, egymást érték a  virágcsokrok és a jókívánságok.

"Semmi sem tudja eléggé kifejezni azt, hogy mennyire hálásak vagyunk Mamának azért, hogy van, hogy ennyire szeret minket, hogy annyi mindent köszönhetünk neki. Szeretnénk ezt a napot emlékezetessé tenni számára, szint túlcsordul bennünk a szeretet, amit iránta érzünk" - mondta Tina, aki Emilioval együtt mindent megtett, hogy Bangó Margit számára felejthetetlen legyen ez a nap. Sorra érkeztek a barátok, zenésztársak, hogy felköszöntsék az előadóművészt ezen a jeles napon. Köztük Lakatos Márk is tiszteletét tette, aki egy közös dalt is előadott Bangó Margittal.

"Nagyon szeretem Márkot, soha, egy pillanatra se felejtkezik el rólam. Neki nem kell meghívó, nem kell külön szólni, mindig gondol rám, ahogy most is. Nagyon jól esik, hogy ennyi szeretet kapok a barátaimtól, csodálatos érzés ennyire szeretve lenni" - mondta az ünnepelt, aki egy nem mindennapi kéréssel állt elő a buli közepette. "Lenne egy kérésem. Egy olyan kérés, amit sem Ti, de még én se nagyon hallottam. Szeretném, ha ezúttal Tina énekelne nekem" - kérte a művész, akinek unokája zavarba jött a kéréstől. 

Bangó Margit születésnapjába ma 21:00-tól nyerhetnek bepillantást a nézők a Sláger TV-n látható Drága családom soron következő részében.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját