Létrehozva: 2018.09.23.

Ezt teszik Bangó Margit személyes tárgyaival

Elkészült a Bangó Margit-múzeum, már csak a Kossuth-díjas énekesnõnek kell berendeznie a tiszteletére készült emlékszobát. Erre hamarosan sor kerül: legféltettebb ereklyéivel már a jövõ héten szülõvárosába látogathat.

Vásárosnamény polgármesterének fejéből pattant ki az ötlet, hogy a város szülötte és díszpolgára megérdemel annyit, hogy a készülő szolgáltatóházban egy szobában megnyissák a Bangó Margit-múzeumot.

Az épület elkészült, és ahogy a képeken is látszik, gyönyörű felirat jelzi, hol található Bangó Margit emlékszobája. Az épületben korábban épp az énekesnő testvére lakott, így Bangó Margit több szempontból is kötődik a helyhez.


„Létrehozunk egy szolgáltatóházat, amelyben kap egy szobát Margit is. Ez lesz a Bangó Margit-múzeum, tele a személyes dolgaival. Korábban az ő testvére élt abban a házban. Mivel a művésznő a város díszpolgára is, szeretnénk egy emlékhellyel kedveskedni a számára. Előkészítés alatt áll a dolog, ezért nem tudok még konkrétumokat mondani. Annyi azonban bizonyos, hogy egy szolgáltató-alkotóház lesz, ahol a cigányság kultúrájával összefüggésben több minden helyet kapna” – mondta Filep Sándor polgármester.

Bangó Margit nagyon boldog és hálás, amiért így gondolnak rá odahaza, de még egy kis időre szüksége van, mielőtt berendezi a neki szánt szobát.
„Úgy gondolom, a múzeumba olyan dolgokat kell vinni, ami 17 éves koromtól kezdve napjainkig az életem része volt, a legkedvesebb holmijaimat, hogy azok megmaradjanak Vásárosnaménynak. Ötven éve vagyok a pályán, lesz miből válogatni. Biztosan viszek majd arany- és platinalemezeket, a jubileumi koncertem plakátját is, de még legalább egy hétre szükségem van, hogy eljussak odáig, mert rengeteg dolgom van. Kapkodni nem szeretnék, annál sokkal fontosabb számomra ez a megtiszteltetés” – mondta Bangó Margit, aki a napokban Erdélyben lépett színpadra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek