Létrehozva: 2017.06.23.

Rémisztő diagnózis, betegsége miatt zokogott Bangó Margit

A Kossuth-díjas énekesnõ betekintést engedett életének azon részébe, amit kevesen ismernek igazán.

Bangó Margit rengeteg próbatétellel nézett szembe az elmúlt években. Tizenegyszer kellett kés alá feküdnie. A Kossuth-díjas énekesnő a LifeTv Utazás a lelked körül című ezoterikus műsorában mondta el, hogy a legnehezebb pillanatokban a vallásából merített erőt.

"Azt mondta az orvos, hogy daganatom van, de annak is az egyik legrosszabb fajtája, amit azonnal műteni kell. Ez egy akkora sokkhatás volt, hogy csak annyit tudtam mondani, hogy ez van."

A folyosón futkároztam és sírtam, hogy mi lesz a gyerekekkel és az unokákkal, nem magamat féltettem.

"Majd bementem a szobába, leborultam és azt mondtam: Uram a kezedbe teszem az életemet, tegyél velem azt, amit jónak látsz” – mesélte Margit, aki szerint a rossz dolgok általában a gonosztól érkeznek, és ha az ember tiszta szívvel tud hinni, akkor a vallás akár egy komoly betegség leküzdésében is segíthet.

Margit 67 évesen is igazán energikus művész. Amikor a színpadon van, mindig a tökéletességre törekszik.

Egy maximalista őrült vagyok.

"Ahogy a zene megszólal, abban a pillanatban csak az emberek szeretetére koncentrálok” – mondja a művésznő, aki szerint Isten kiválasztott gyermekei kapják a tehetséget.

„Amit kaptam Istentől és a drága édesanyámtól nem csak azért kaptam, hogy a kenyeremet megkeressem, hanem azért, mert jókedvét találja bennem az Úr”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya