Létrehozva: 2018.12.11.

Baljós hírek jöttek, súlyos változáson megy keresztül a Föld

"Látványos változások felé tartunk rendkívül rövid belül." És ez sajnos nem sok jót jelent számunkra.

Szerző Ripost

A földi klíma 2030-ra a hárommillió éve uralkodott időjárási viszonyokhoz fog hasonlítani, és a mostani szinten maradó szén-dioxid-kibocsátás mellett 2150-re ráadásul a Földön olyan időjárási viszonyok fognak uralkodni, mint az első emlősök kifejlődésének idején 50 millió éve - állítja egy tanulmány, amely az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) jelent meg.

"Látványos változások felé tartunk rendkívül rövid belül" - mondta Jack Williams, a wisconsini egyetem klimatológusa. A mintegy ötmillió évvel ezelőtt kezdődött és két és fél millió évvel ezelőtt véget ért pliocén közepén, vagyis hozzávetőleg hárommillió éve száraz és meleg éghajlat volt uralkodó.

Észak- és Dél-Amerika ekkor még nem rendelkezett szárazföldi összeköttetéssel, Grönlandot nem fedte jégtakaró, és a tengerszint a mainál 18 méterrel magasabb volt - írja az MTI. Az átlaghőmérséklet pedig 1,8-3,6 fokkal magasabb volt a mostaninál.

Williams, a tanulmány társszerzője, az AFP francia hírügynökségnek elmondta: mivel a jégsapkáknak hosszú idő kell, hogy felolvadjanak, Grönland még nem válik zölddé a következő évszázadban, és az óceánok szintje sem fog megemelkedni tizennyolc méterrel ez idő alatt. A gyors felmelegedés azonban több olyan fajt készületlenül fog érni, amelyek millió évekig tartó folyamat eredményeként fejlődtek jelenlegi formájukba. "Számos faj el fog tűnni" - figyelmeztetett Williams.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

"Az anyósom már négy alkalommal szabotálta az esküvőmet – elfogyott a türelmem!"

NA NE!

„A fiaim 24 nap különbséggel születtek, de ikrekként nevelem őket!”

NA NE!

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

NA NE!

Alvás közben bénult meg a fiatal, szellem jelent meg a házban

NA NE!

Hátborzongató: az autópálya közepén sétáló szellemet vett fel egy kamionos

NA NE!

Mind tévedésben éltünk idáig: így kell kinyitni a Tic Tac-os dobozt

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami az óceán mélyéről előkerült

NA NE!

Egyévesen zúgott bele a 31 évvel idősebb színésznőbe, most babát várnak