Létrehozva: 2016.10.04.

Fellebbentette a fátylat házasságairól Bálint gazda

Az idõs kertészmérnöknek több rajongója van a közösségi oldalán, mint némely celebnek.

A mindig derűs, mosolygós Bálint György volt Joshi Bharat vendége a FEM3 Joshi, a legjobb barát című műsorában. A kilencvenhét éves kertészmérnök az emlékeiről mesélt, és arról, hogy mennyire szerencsés gyermek volt. Felnőtt férfiként sem voltak különösebb problémái, kiváltképp a lányok terén, hiszen három házassága is volt.

Az első két feleségemet én választottam, a mostani feleségem viszont engem választott

- árulta el Joshi Bharatnak.

Bálint gazda a háború után került össze az első feleségével, egy év múlva pedig megszületett a fiuk, aki most már nyugdíjas.

"Az első feleségemről csupa jó dolgot tudok elmondani, mert rendkívül művelt, zenét nagyon kedvelő, több nyelven beszélő, kiváló szellemiségű ember volt. De nem tudtunk együtt élni.

Aztán összekerültem egy elvált asszonnyal, akivel harminchat évig éltünk együtt.

Tizenhét évvel ezelőtt, hosszú betegség után halt meg. A harmadik feleségemmel tizenkilenc évvel ezelőtt találkoztam, a szerelem kortalan."

A mai napig jólesik neki, ha kap egy levelet valakitől, aki megköszöni a növényápolási tanácsait: a munka tartja fiatalon. Azt viszont fájlalja, hogy egyre kevesebb a vele egykorú ember, már alig akad valaki, akivel nosztalgiázhat.

Bálint gazda szerint addig érdemes élni, míg az ember örömét leli a munkájában; ő pedig maximálisan elégedett, ezért szeretne még minél tovább tevékenykedni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom