Létrehozva: 2018.03.09.

Balesete óta egy 8 éves gyerek szintjén van a 17 éves fiú

Márkó édesanyja sosem felejti el azt a napot, amikor fia balesetet szenvedett. 2016. szeptember 5-e óta ugyanis minden megváltozott. Márkó már nem lesz a régi...

A geszterédi iskolai buszbaleset okozó sofőrt csütörtökön másodfokon 3 év fogházra ítélte a bíróság. A diákokat szállító járat Érpataknál ütközött egy mikrobusszal. Az abban ülők közül ketten meghaltak. Még 32-en megsérültek, a diákbuszon ülők közül ketten voltak életveszélyben: Pankotay Márkó és barátnője, Enikő.

A tragikus napon Márkó Enikővel a buszvezetőfülke mögé ült. Miután a két jármű összeütközött, a két fiatal súlyosan megsérült.

Enikő arcát többször kellett műteni, Márkó pedig kómába esett. Kritikus állapotban vitték a debreceni kórházba,

ahol életmentő agy- és koponyaműtéteket hajtottak végre rajta. Kérdéses volt, felébred-e egyáltalán a kómából. Végül magához tért, de már semmi sem volt a régi. A most 17 éves Márkó korábban versenytáncolt, focizott és birkózott, ám a baleset után az édesanyját sem ismerte fel egy darabig. Az állapota az elmúlt másfél évben valamennyit javult, de nem sokat, és már remény sincs a teljes felépülésére.

"Esélyünk sincs rá, hogy Márkó állapota javuljon. A fiam itthon van, úgy játszom és beszélgetek vele, mint egy gyerekkel. A 17 éves fiam egy 8 éves szintjén van most, másfél évvel a baleset után, ráadásul bármiről beszélgetünk, öt perc múlva mindent elfelejt" – mondta a tegnapi tárgyalás előtt Pankotay Gyöngyi, Márkó édesanyja.

Már semmi sem a régi, és nem is lesz az. Egy édesanyának ez a legnehezebb, elfogadni azt, hogy nem kaphatja vissza azt a fiút, aki 2016. szeptember 5-én iskolába indult

– tette hozzá. "Természetesen szeretném, ha elítélnék a buszsofőrt, mert hibázott, de ez mirajtunk már nem segít" – szögezte le Gyöngyi, aki arról nem akart beszélni, perelnek-e kártérítésért.

A szörnyű baleset döbbenetes részleteiről, hatásáról és a bírósági ítélet változásáról egyaránt olvashatsz a pénteki %Ripost% napilapban. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten