Létrehozva: 2019.03.27.

Baleset történt a Nyugati pályaudvaron, ezért késnek a vonatok - fotók

Leszakadt a Nyugati pályaudvaron az egyik peron feletti tetõszerkezet, a Nyugati és Kõbánya-Kispest között ezért zárlat keletkezett a felsõvezetékben. 20-30 perces késésekre lehet számítani az egyik forgalmas elõvárosi vasútvonalon.

A viharos szél kárt tett a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetében. A lehulló tetőelemek pedig a felsővezetéket rongálták meg, ami zárlatos lett.

A tetőelemek most a földön vannak elkerítve, de nemrég még lógtak a mennyezetről - csoda, hogy nem sérült meg senki...

A hiba miatt legalább 20-30 perces késésekre lehet számítani elsősorban a Budapest és Cegléd közötti vasútvonalon, de a Nyugatiból másfele közlekedő vonatok is késhetnek. 

A MÁVINFORM tájékoztatása szerint a szakemberek már dolgoznak a hiba elhárításán, szerencsére senki sem sérült meg. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk