Létrehozva: 2018.11.08.

Baleset miatt vitték kórházba az Irigy Hónaljmirigy zenészét

Kutyája elé ugrott, de akkora elánnal mozdult, hogy belereccsent a bokája, még ekkor sem gyanakodott komoly problémára...

– Átjött egy haverom, és alig álltunk neki a locsolórendszer kiépítésének, amikor ott termett a kutyám. Neki a ház mögötti részbe nincs bejárása, az a macskák birodalma, és legszívesebben mindet levadászná. Én marha, elfelejtettem rázárni a kennel kapuját. Elé ugrottam, de olyan nagy elánnal mozdultam, hogy belereccsent a bokám – idézte fel balesetét a mirigyes.

Először rándulásra gyanakodott. Mert nem fájt a lába, főleg amikor felpolcolta. Ám a vezetés nem ment, ezért a párja vitte el az aznapi koncertjükre. Ott még lépcsőzött is...

- Aznap éjjel viszont már négykézláb mentem ki a mosdóba, mert az egy lábon szökdelés nem tűnt célravezetőnek, de ezt azzal magyaráztam, hogy a koncerten biztos megerőltettem – magyarázta Uszki a Blikknek, aki másnap elkérte egy barátja használaton kívüli mankóit, majd a rákövetkező hétfőn azzal ment be a rendelőintézetbe.

Onnan rögtön kórházba küldtek, ahol megtudtam, több helyen is eltört a bal bokám, és lehet, hogy műteni is kell. Ledöbbentem, de csavarozásra végül nem került sor, és két hét múlva a gipsz is lekerül rólam – vázolta Uszi, aki szerencsésnek is érzi magát. – Még nem kezdődött el az év végi hajrá. Úgy fest, csak két Mirigy-bulit kell kihagynom. A december 9-i jótékonysági plüssárveréses rendezvényünkön viszont már biztosan ott leszek az AsiaCenterben – fűzte hozzá Uszkó László, aki nagyon hálás a kedvesének, Reinhardt Susanne-nek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde