Létrehozva: 2017.01.23.

Összetörték a magyar sztárcsatár luxusautóját

Az egykori válogatott játékos nem ült a kocsiban, ellentétben a párjával, akinek nem lett komolyabb baja. Azt még nem tudni, mekkora a kár.

Balesetbe keveredett Kabát Péter kedvese, Róka Adrienne, aki Budapesten karambolozott a korábbi válogatott labdarúgó Audijával.

„Adri szabályosan közlekedett, vétlen volt. A balesetet okozó autós a Szépvölgyi útról kanyarodott a Pusztaszeri útra, de megcsúszott, áttért a szembejövő sávba, és telibe találta az Audink elejét. A kedvesem megütötte magát, elsősorban a jobb térdét fájlalta. A kórházban kiderült, szerencsére nem sérült meg komolyabban, lelkileg persze nagyon megviselte az eset” mondta a Blikknek Kabát.

A 16-szoros válogatott játékos elárulta, hogy párja kétségbeesetten hívta fel őt.

"Sírva mondta el a telefonban, hogy mi történt. Természetesen siettem hozzá, és igyekeztem megnyugtatni. Az a legfontosabb, hogy nem esett nagy baja. Persze nem így terveztük az estét, este negyed kilenctől háromnegyed tizenegyig ott voltam a helyszínen, majdnem megfagytam a hidegben. A kocsit trélerrel kellett elvitetni, az eleje nagyon összetört. Azt még egyelőre nem tudni, mekkora a kár."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére