Létrehozva: 2019.04.12.

Sosem felejti ezt a sértést a magyar színésznő

Andi már gyakorló színész volt, amikor egy próba közben olyasmit mondtak neki, amit még ma sem dolgozott fel teljesen.

Balázs Andrea igent mondott a onestoryonephoto.org kérésére és elmesélt egy korábban sosem hallott, számára fájdalmas történetet. A színésznő ugyan erősebb lett az eset következtében, de még ma sem dolgozta fel teljesen az akkoriban érzett értetlenséget és fájdalmat.

"Egy olyan történetet mesélek most el, amit eddig még senkinek sem mondtam el. Engem egyszer egy ember annyira megbántott, hogy elkezdtem nem szeretni magam. Egy olyan darabot próbáltunk épp, amiben rengeteg csaj van. És nem a rendező, nem a kolléganő, hanem a produkcióban részt vevő egyik személy azt mondta nekem az egyik próba után nagyon fellengzősen, hogy én ezzel az alkattal hogy is képzeltem azt, hogy színésznő lehetek?"

- kezdte a színésznő.

"Valószínűleg egy olyan helyzetben, egy olyan periódusban ért engem ez a kérdés, hogy rendesen elgondolkodtam azon: változtatni fogok magamon, mert biztos neki van igaza.

Ez akkor történt egyébként, amikor én már gyakorló színész voltam.

Nem a suli alatt, hanem amikor már igazából játszottam. De egyértelműen ez egy olyan érzékeny helyzetben érkezett, amikor rendesen elgondolkodtam ezen az egészen és elkövettem a legnagyobb butaságot, amit tehettem: nem mondtam el senkinek, hanem elkezdődött egy iszonyatosan gyötrődő folyamat bennem, ami egy olyan görcsös Balázs Andit hozott felszínre, hogy a mai napig elcsodálkozom azon, hogy lehettem ilyen buta"

- emlékszik vissza a törtétekre Balázs Andi, akitől azóta bocsánatot kért az illető, de...

"A legszebb az egészben - és én hiszek ezekben a dolgokban, hogy előfordulhat olyan, hogy egyszer csak a sors így megtekeri a dolgokat… Ezután az eset után pár évvel később összefutottam ezzel az emberrel. Én azóta is és az előtt is folyamatosan játszottam kitűnő rendezők és kollégák között. Az illető megállt velem szemben, és ennyit mondott:

 

Sokat olvasok Rólad, és én nem csak, hogy gratulálok, hanem én bocsánatot is kérek, amiért nem hittem benned

Ez egy elégtétel volt ugyan, de mégis visszahozta azt a rossz érzést, ami a “bántás” pillanatában kialakult. Mert én nem akartam, hogy ő valaha bocsánatot kérjen, nem szerettem ebben az érzésben dagonyázni és azt hittem, hogy ezen túl vagyok. De nem. Ezzel a bocsánatkéréssel pont visszahozta azt a rossz érzést, hogy én valamire alkalmatlan vagyok. Rámosolyogtam és megöleltem. Azóta ha összefutunk sosem néz a szemembe"

- mesélte a blogban a színésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja