Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.07.06.

Kéjbarlangként is üzemel a kukkolós balatoni apartman

Elképesztõ dologra bukkant a Ripost a kukkolós balatonboglári apartmannál: kiderült, hogy szobáikat szerelmi búvóhelynek is kiadják, óránként 2500 forintért. Telefonon beismerték, hogy náluk voltak bekamerázva a szobák, mégis engedtek volna foglalni egy-két órára...

Zöldellő fák, napsütés és strandolók: Balatonbogláron jártunk pénteken a Szieszta apartmannál, ahol két fiatal lány rejtett kamerákat talált a szobája zuhanyzójában. Kollégáink az épülethez érkezve az összes függönyt elhúzva, az ajtókat pedig bezárva találták. Ám oldalt, a nyitott parkolóban nem szűnt meg az élet. Onnan nyíltak az apartmanok is, amiknek egy kivételével tárva nyitva-volt az ajtajuk: az itt lakók kijelentkeztek, mikor hallották, hogy titkos kamerák vannak a szobákban… Egyetlen szobában laknak csak: egy bátor pár, akik a botrány hatására sem menekültek el. Nyilatkozni nem kívántak, hiszen borzasztó kellemetlen nekik az egész, pihenni jöttek ide. Kérdésünkre, hogy nem félnek-e a rejtett kameráktól, azt mondták: bíznak benne, hogy az ő szobájukban nincs...

A rendőrség megalapozott gyanúval nyomoz

Mint kiderült, az apartmanban két fiatal lány rejtett, igen profi minikamerákat talált a zuhanyzóban. A rendőrség nyomozni kezdett, mint közleményükben írják: „egy balatonboglári apartmanház egyik kibérelt lakásának fürdőszoba falában kamerát találtak. A helyszínre kiérkező rendőrök a ház szervizfolyosóján elfogtak egy 51 éves férfit, akit előállítottak tiltott adatszerzés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, és gyanúsítottként hallgatták ki.”

Egy alkalmazottra próbálják kenni

Döbbenetes, de a Szieszta apartman tovább működik! Civilként felhívtuk őket, hogy lehet-e szobát foglalni. Egy nő vette fel, akiről kiderült, hogy a tulajdonos barátnője, ketten viszik az üzletet. Közölte, hogy mindenképpen tudunk szállást foglalni. A kérdésünkre, hogy véletlenül nem náluk történt-e a „kamerás incidens”, azt válaszolta: „Igen, sajnos nálunk! Az egyik gusztustalan alkalmazottunk csinálta, de semmi közünk hozzá. A hírekben rosszul mondták, nem volt bekamerázva a szoba, hanem ez a férfi a telefonjával és egy szerkezettel vette fel a lányokat. Nincs mitől tartani, nincsenek kamerák a szobákban!”

A %Ripost% információi szerint viszont az 51 éves tulajdonost vitte be a rendőrség. Ráadásul nem csak egy mobilos trükközésről van szó, hanem egy egész megfigyelőrendszerről! A rendőrségi közlemény szerint „a nyomozók a házkutatás alkalmával több helyen rejtett kameráknak kialakított üregeket találtak, számítástechnikai eszközöket, adathordozókat és mobiltelefonokat foglaltak le.”

Szabadlábon védekezhet a kukkoló

A rendőrség megkeresésünkre azt válaszolta: a Fonyódi Rendőrkapitányság eljárást folytat egy balatonboglári lakos ellen, aki szabadlábon védekezhet. A nyomozás érdekeire való tekintettel mást egyelőre nem közölnek.

„Délután négy felé jöttek a rendőrök” – meséli egy, az utcában dolgozó férfi. „Láttuk, hogy több rendőr is beront az apartmanba, de akkor még nem tudtuk, mi történt. Másnap derült ki, hogy bekamerázták a szobákat. Ki csinál ilyet? Korábban beszélgettünk a tulajjal, normálisnak tűnt, nem gondoltuk, hogy perverz. Lejáratják Balatonboglárt és rontják az üzletet. Én se jönnék ilyen helyre, ami be van kamerázva!”

 

Kéjbarlangként is üzemel a hely

A %Ripost% kutakodott az apartman körül, és elképesztő dologra bukkantunk: a hely kéjbarlangként is működött, egy-két órás légyottokra is ki lehet bérelni! 2500 forintért akár egy órát is le lehet foglalni.

Miután a meghirdetett telefonszámot felhívtuk, ugyanaz a hölgy vette fel, aki a rendes szobákat kiadta, és engedte, hogy nappal, két órára kivegyünk egy szobát! Rögtön megindul az ember fantáziája: egy légyottokra fenntartott kéjbarlang? Mire használták ezeket a felvételeket? Mindenki megalázottnak, kiszolgáltatottnak érezheti magát, akit tudtán kívül intim helyzetben filmeznek le. Ám a  felvételeket zsarolásra is  lehet használni, az élő felvételeket pedig jó pénzért előfizetős erotikus internetes oldalakra lehet továbbítani. Márpedig egy internetre kikerült felvétel pillanatok alatt közkinccsé válhat, számtalan szerveren, adattárolón landolhat, melyeket lehetetlen megtalálni, így az engedély nélküli felvételek bárhol, bármikor felbukkanhatnak...

Kíváncsi vagy, milyen különleges helyekre rejthetik el a kukkolók az apró kamerákat? Szeretnéd tudni, hogy milyen módszerekkel lehet leleplezni azokat? Akkor keresd a Ripost napilap szombati számát az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól