Létrehozva: 2018.02.18.

Gyász, elhunyt a meghurcolt magyar hős!

A Terror Háza Múzeumot is mûködtetõ közalapítvány kuratóriumának elnöke nyolcvankét éves volt.

Nyolcvankét éves korában elhunyt Balás-Piri László ’56-os szabadságharcos hős, politikai elítélt, a Terror Háza Múzeumot is működtető közalapítvány kuratóriumának elnöke, a Történelmi Igazságtétel Bizottság alelnöke és az 1956 Alapítvány kurátora – tájékoztatta a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány szombaton az MTI-t.

Közleményük szerint az 1935-ben született Balás-Piri László a „pesti srácok és lányok legendás nemzedékéhez tartozott”.

Egyetemista társaival – ahogy ő fogalmazott: „sok tisztességes magyarral együtt” – részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharc küzdelmeiben, amiért börtönbüntetésre ítélték.

Szabadulása után nem folytathatta tanulmányait a budapesti Orvostudományi Egyetem gyógyszerészeti karán. 1960-tól a rendszerváltoztatásig többek között segédmunkásként, kocsikísérőként, bútorszállítóként dolgozott, hogy eltarthassa családját.

1990 után rendszeresen publikált napilapokban, folyóiratokban, „Emberek fehérben – 1956” című dokumentumkötete 1993-ban jelent meg. Balás-Piri László 1999 óta, csaknem húsz éven át volt elnöke a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának.

Ez a közalapítvány működteti a Terror Háza Múzeumot.

A „közép-európai népek szabadságáért megtett erőfeszítései elismeréseképp” 2016-ban szabadságharcos társával, Regéczy-Nagy Lászlóval együtt Petőfi-díjban részesült, amelyet már betegen vett át.

Balás-Piri Lászlót a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány saját halottjának tekinti.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-