Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.07.29.

Bakondi György: A régi Brüsszel ma is bevándorlási kvótát akar

Magyarország az elmúlt években bebizonyította, hogy a jogellenes, illegális, embercsempészek által támogatott migrációt meg tudta állítani, ez számos európai és Európán kívüli ország számára is példaként szolgált, és nagy elismertséget szerzett az országnak.

Bakondi György a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna műsorában arra a hírre, miszerint civil szervezetek azt akarják elérni, francia és német vezetéssel politikusok is, hogy nyissák meg a kikötőket a Földközi-tengernél és aztán majd a tagállamok önként befogadják a hajókon érkező bevándorlókat, úgy reagált: állítólag már több ország van, amely vállalná, hogy a tengeren érkező menekülteket azonnal szétosztaná egy automatizmus alapján.

A főtanácsadó szerint ebből arra lehet következtetni, hogy a jelenlegi  összetételű Európai Bizottság, a brüsszeli bürokrácia 2015 óta nem sokat változtatott az álláspontján, hiszen akkor is a határok megnyitását szorgalmazta, valamint azt, hogy a menekülteket egy kvótarendszer alapján kell szétosztani az európai országokba.

Bakondi György azt mondta, reméli, amikor az Európai Unió (EU) új vezetése áttekinti az elmúlt öt év történéseit, akkor szembesül azzal, hogy a Jean-Claude Juncker vezette bizottság rosszul kezelte az Orbán Viktor miniszterelnök által Tusnádfürdőn is említett, a migrációval összefüggő biztonsági kérdéseket.

Hozzátette, bízik abban, hogy ebben változás történik és az uniós tagországok állam- és kormányfői alkotta Európai Tanács által megfogalmazott célkitűzések megvalósítása biztonságosabb és átláthatóbb migrációs politikát eredményez majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

„Ez egy szép találat” - Magyar Pétert elképesztő magyarázattal állt elő a DatAdat ügyben + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak