Létrehozva: 2017.08.06.

Három éve ment el Bajor Imre: Koós nem hajlandó kimenni a temetőbe!

A színész kitörölhetetlen emlékeket hagyott maga után, legjobb barátja a mai napig gondol rá.

Augusztus hatodikán, vasárnap volt három éve, hogy az ország nevettetője és kiváló színésze, Bajor Imre eltávozott közülünk.

A humorral sosem szűkölködő művész szerető feleséget, két gyermeket és megannyi barátot és csodálót hagyott maga után. Halála annyira megrendített mindenkit, hogy fia, Marci ennyi idő elteltével sem szeretett volna az édesapjáról nyilatkozni.

Legjobb barátja, Koós János rendkívüli módon hiányolja őt, hiszen a nyarakat rendszerint feleségeikkel együtt töltötték Fülén. Koós a %RIPOST%-nak elmondta, három év után sem telik el úgy nap, hogy ne gondolna a barátjára.

„Fülén van egy kisebb vendéglő, ahova minden reggel betértünk, miután bevásároltunk az asszonyainknak.

Amióta Imi elment, két kép őrzi ott az emlékét, nekem pedig valamilyen módon minden nap eszembe jut.

A barátságunk akkor mélyült el igazán, amikor egyszer vendégségben járt nálam, és megtetszett neki Füle miliője. Amint eladóvá vált ott egy ház, szóltam neki, ő pedig rögtön megvásárolta azt. Csodálatos nyarakat töltöttünk ott, amit sosem fogok elfelejteni” – fogalmazott az énekes, és elárulta, Bajor halálának évfordulóján nem ment ki a temetőbe.

Nem járok a temetőbe, és tudom, hogy ezt Imi sem bánná. Õ mindenből viccet csinált, erre is biztosan eszébe jutna egy humoros frázis. A jó barátom a mai napig a szívemben és az emlékeimben él tovább.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd