Létrehozva: 2018.06.30.

Bajor Imre most nagyon büszke lenne fiára

Marci most egy kicsit tanácstalan a jövõjével kapcsolatban, de azt már eldöntötte, hogy egy ideig marad a kamera mögött és nem követi szüleit a színészi pályán.

Bajor Imre most biztosan boldogan, szelíd mosollyal az arcán szemléli két gyermeke életének alakulását. A lánya Lili, jövőre szerez diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, míg fia Marci éppen a napokban védte meg diplomamunkáját. A fiatal srác tavaly éppen lapunknak nyilatkozta, hogy jövőre megpróbál felvételizni az színművészetire, de ez a terve mostanra megváltozott.

"A diplomamunkámat megvédtem és jól is sikerült. A Maradj velünk című rövidfilmem is jól sikerült, bár kaptam rá némi építő kritikát. Bevallom, most egy kicsit tanácstalan vagyok a jövőmet illetően, de azt már eldöntöttem, hogy mégsem jelentkezem az egyetemre. Vagyis most ezt gondolom.

Szeretném, ha elkezdődne a felnőtt életem és most az irányon gondolkodom.

Abban biztos vagyok, hogy filmezni szeretnék, de ez a szakma nem olyan egyszerű, hiszen itt nem úgy mennek a dolgok, hogy az ember kilép az iskolából és a diplomájával máris elhelyezkedik valahol. Kapcsolatrendszerre van szükség és persze le is kell tenni valamit az asztalra, hogy lehetőséget kapjon az ember”

- nyilatkozta a %RIPOST% napilap szombati számában Bajor Marci, aki arról is mesélt, mit tervez az idei nyárra friss diplomásként.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell